Hihetetlen, mit hoz ki ez a Toyota három hengerből

Nincs gonoszabb meglepetés ennél a Toyotánál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felvágásnak is gondolhatnánk a képtelen teljesítmény-adatot, de a mérőpad aligha hazudik.

Ausztráliában építették ezt a Rodent – azaz rágcsáló – nevű Toyota GR Yarist, amely külsőre is elég látványos, de amit tud, az valószínűleg páratlan. Az apró rizsrakéta, amelyet a Toyota a gyári ralicsapat kedvéért fejlesztett ki, eleve nem gyenge: ez a változat 268 lóerős, ami egy 1,6 literes háromhengeres motortól kifejezetten jó eredmény. Az ausztrál Powertune kezelése után azonban könnyen lehet, hogy a világ legerősebb háromhengeres autója lett belőle. A mérőpad képernyője szerint ugyanis 740,9 lóerőt képes leadni 8117-es percenkénti fordulatszámon. Ez pedig literenként 463 lóerőt jelent ami bőven a versenyautók szintje. Ehhez egy nagyobb turbófeltöltő kellett – konkrétabban egy Garrett G30-770-es – a hozzá passzoló egyedi szívórendszerrel és Akrapovic kipufogóval, illetve egy nagyobb köztes hűtővel és a megfelelően felprogramozott motorvezérlővel. A gyári hatfokozatú kézi váltótól is megváltak, helyette egy szekvenciális váltót, és a nagy teljesítményhez passzoló kuplungszerkezetet kapott az autó. Így is kétségbe vonható, hogy mennyi ideig marad egyben egy ennyire túltuningolt szörnyeteg, de a Powertune szerint eddig legalább harminc alkalommal tesztelték a teljesítményt, de a háromhengeres eddig nem mutatta jelét, hogy ne bírnák az alkatrészek a megnövekedett terhelést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?