Hihetetlenül olcsó SUV a Hyundai-tól

Hyundai SUV 2,5 millióért? Létezik.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Exter néven mutatták be a Hyundai szuperolcsó modelljét, modern külsővel, de régi vágású műszaki tartalommal.

A Hyundai újdonsága jól jelzi, hogy milyen öldöklő verseny megy az autógyártók között, főleg azokért a piacokért, ahol a régebbi, olcsó technikát még engedik forgalmazni. Egy ilyen piac India, ahol a gyártók évek óta egymásra licitálnak a kis SUV-piacon, és most ebbe a versenybe nevezi a Hyundai az Exter nevű modellt. Az árérzékeny piacon olcsó típusra van szükség, ezért a kis SUV-ban is a létező legegyszerűbb kisautó-alkatrészeket kínálják. A motor például a bő 12 éve bemutatott 1,2 literes, négyhengeres Kappa motor, amely itt 83 lóerő és 114 Nm leadására képes. A kis motorhoz olcsón gyártható, ötfokozatú váltó párosul, és az egyetlen további hajtás-variáció ugyanennek a motornak a sűrített földgázos (CNG) kivitele lesz. Ahhoz képest, hogy átszámítva 2,5 millió forint alatti áron adják majd az Extert, a hajtást leszámítva így is meglepően korszerű, divatos kisautó benyomását kelti az első képek alapján, bár a LED-es fényszórók és a két árnyalatú fényezés valószínűleg csak a drágább változatokban bukkannak majd fel.
Hirdetés
Így is nehéz megjósolni, hogy mennyire lehet sikeres a Hyundai olcsó modellje, hiszen ez a kategória eléggé tele van már, olyan típusokkal, mint a Suzuki S-Presso, a Tata Punch vagy épp a Renault Kwid, amelyek szintén gombokért kínálják az újautó-élményt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?