Új terepjáró-márka veti meg a lábát Európában

A Jeep Wranglerre emlékeztet az új Ickx K2

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Először Olaszországban próbálkoznak az új márkanév bevezetésével, aztán, ha beválik, jöhet a többi európai piac.

Ismerős jelenség az Ickx K2, és ez nem véletlen: az Olaszországban bemutatott típus a kínai BAIC – korábbi nevén Beijing Jeep – BJ40 típusának Európába szánt változata. Az olasz DR Automobiles alapította a márkát, amely már 2006 óta forgalmaz különböző kínai autókat Olaszországban, de láthatóan úgy ítélték, hogy a nagy, és viszonylag drága terepjárót könnyebb lesz egy másik márkanéven kínálni, mint az olcsóbb Chery modelleket. A K2 egyébként hátulról elég erősen emlékeztet a Jeep Wrangler négyajtós változatára. Ahhoz hasonlóan ez is alvázas terepjáró, jellegzetes tetővázzal, és a ráépíthető moduláris tetőrendszerrel. Az olasz-kínai modell 4,65 méter hosszú, azaz durván 14 centivel rövidebb a négyajtós Wranglernél. A felépítéséből adódóan a tömege sem kevés: üresen 2,18 tonnát nyom. Az egyetlen lényeges részlet, amiben a K2 eltér BJ40 másutt forgalmazott változataitól, a motor. Itt 2 literes, 162 lóerős négyhengeres turbódízelt alkalmaznak a kínai változat turbós benzinmotorja helyett, amivel az autó végsebessége 160 km/h, a fogyasztása pedig 10,3 liter száz kilométeren. Ez is lehet a típus legfontosabb vonzereje, hiszen a Wranglert már két éve csak konnektoros hibridként lehet megvásárolni, a dízelmotor már nem szerepel a Jeep kínálatában, annak ellenére, hogy igény egyértelműen lenne rá.
Hirdetés
A K2 nem olcsó: 54 500 euró az ára, ami 22,4 millió forintnak felelne meg. Igaz, ezért már minden benne van, amit a BJ40 csak nyújtani képes, a bőr kárpitozástól a korszerű fedélzeti számítógépen át a kétzónás klímáig, a vásárlók csak az autó színét választhatják meg. Ez a modell ebben a formában aligha lesz hosszú életű – az Euro 7 az évtized közepén szinte biztosan ellehetetleníti a dízelmotoros személyautókat – addig viszont olyasmit kínál, ami az utóbbi években eltűnt a piacról, ami akár jelentős eladásokat is hozhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.04.25. at 21:29
    Permalink

    Hát ezek sem fognak sok terepet látni, bár becsületükre legyen szólva nagyon igyekeztek minden offroados klisét kipipálni a szélesítésektől kezdve a pótkeréken át az ajtózsanérokig. Először azt hittem Jacky Ickx-től szereztek valamilyen név licencet, de ha jól értem ez valami rejtélyes betűszó az ICK-ra és az X az azért kell mögé, mert hát cross! Mondjuk mivel a kínaiak nem gyártanak dieselt, valószínűleg a motor is valamelyik olasz gyártóé (tippre Fiat Multijet), szóval távoli rokoni szálak tényleg fűzhetik a Jeep Wranglerhez.

  • 2023.04.26. at 20:07
    Permalink

    Olyan mint egy G Mercibe oltott Hummer egy kicsit kisebb méretben 🙂 Igazából szerintem jól néz ki, abszolút hozza, amit kell. Ha a Fiat dízel van benne, az nem rossz, mert a cikkek, videók szerint nem egy problémás darab. A kínaiak az utóbbi időben nagyon jó minőséget produkálnak, szóval azzal sem nagyon lesz gond. Viszont sikerült egy jó h.lye nevet kitalálni ICKX K2 🙂 de ez legyen a legnagyobb probléma.

Vélemény, hozzászólás?