Idén az MG lesz a sztár Goodwoodban

Méltó módon Nagy-Britannia legnagyobb autós fesztiválján ünnepli 100. születésnapját az MG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Goodwoodi Sebességfesztivál központi kiállítási helyén hirdeti majd az MG Cyberster a márka fennállásának 100. évfordulóját.

Jeles év a 2024. az MG számára, hiszen idén ünnepli 100. születésnapját. A patinás brit márka utóbbi néhány évtizede inkább egy hullámvölgy volt az egyébként sikeres évszázadban, most pedig ismét felfelé ívelő pályára állt a cég. Ennek bizonyítéka, hogy kitüntetett helyen fognak szerepelni az idei Goodwoodi Sebességfesztiválon, amit július 11. és 14. között rendeznek meg Dél-Angliában.
Hirdetés
Goodwoodban a hegyi felfutó verseny mellett hagyomány, hogy a központi kastély előtt felállítanak egy művész által elkészített installációt, amire (vagy amibe) egy autót állítanak. Idén ismét Gerry Judah fogja elkészíteni a műalkotást, amihez az MG Cyberstert fogják társítani. A brit márkának ez lesz az első ilyen kitüntetett helye Goodwoodban, bár a fesztiválokon hosszú ideje résztvevő az MG. A múltidézés jegyében a vadonatúj Cyberster mellett egyik elődjét, az 1964-es első generációs MGB Roadstert is kiállítják majd a Goodwoodban, sőt: a márka új modellek bejelentését is ígéri a fesztiválra. Guy Pigounakis, az MG Motor UK kereskedelmi igazgatója így nyilatkozott: "Száz évvel ezelőtt az MG úttörő szerepet játszott a népszerű sportkocsik megalkotásában és világszerte rajongók millióinak álmait váltotta valóra. Még mindig elkötelezettek vagyunk az alapítói elképzelés mellett, hogy elérhető, innovatív és igazán vonzó autókat kínáljunk. Az MG Cyberster ezt az elkötelezettséget egy nagy teljesítményű, tisztán elektromos kabrióval hangsúlyozza, mely reményeink szerint ugyanolyan népszerűségnek örvend majd, mint a közkedvelt elődei." Elmondása szerint Goodwood egy "tökéletes alkalom arra, hogy megünnepeljük örökségünket a hazai piacon, ahol az MG története kezdődött, ugyanakkor kitűnő lehetőséget biztosít arra is, hogy a márka dinamikus jövőjét a világ színpadán is bemutassuk."
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.03.17. at 17:47
    Permalink

    Ebben az évben már nem ez az első főszerepe MG-nek, Februárban a Retromobile legnagyobb standját is az MG produkálta: https://egzostive.com/retromobile-2024-saw-the-return-of-manufacturers/ (kicsit görgetni kell de a Renault standja se piskóta)
    Volt minden ami látványossá teszi az MG standot, a kedvencem a félbe vágott MG-B GT, amit a 65-ös londoni autószalon gyári standjához készítettek (és ezek szerint azóta is megőriztek), de a futurisztikus sebességrekorder zöld csótányok is igencsak impozánsra sikeredtek.

    És ez nem csak az MG érdeme, pl a rekordautók a Beaulieu-i brit nemzeti autómúzeumból érkeztek. Szerintem Goodwoodban sem fognak csalódást okozni…

Vélemény, hozzászólás?