Igazán kívánatos különcség lett a Ford Focus Speedster

Szélvédőt és nyitható ajtót hiába keresünk ezen a Focuson

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utóbbi húsz éve egyik legnépszerűbb kompaktja után kevés fej forog az utcán, az oroszok által újragondolt Ford Focus viszont egészen elképesztő.

A második generáció esetében egyszer már elvesztette a tetejét a Focus, viszont ilyen illusztris társaságba még nem került a Ford kompaktja, a speedsterek táborát manapság olyan vágykeltő modellek alkotják mint a McLaren Elva vagy a Ferrari Monza SP1/SP2. Utóbbi modelleknél nem lesz gyakoribb a Focus alapú sportkocsi sem, mivel egyetlen darab létezik a nyitott Fordból.
Hirdetés
A Focus Speedster egy hivatalos tanulmányautónak is elmenne, az aktuális generáció számos elemét hordozza a különleges modell, így egyből felismerhető az eredet. Ettől persze még komoly munkát kívánt az átalakítás, nem pusztán a tetejétől szabadították meg a kompaktot.

Az eredetileg ötajtós modell műszerfala hátrébb került, ahogy az ülések is, a sofőr és utasa a hátsó ajtó közepénél foglalnak helyet.

A kagylóüléssel felvértezett utastér nagyrészt gyárinak tűnik, de azért ezzel is akadt munka, mivel az előző generáció műszerfalát kapta meg negyedik kiadású Focus. Az átlagos ötajtósként született Focust az ST-Line szinthez tartozó első és hátsó lökhárítók varázsolják sportosabbá, emellett a légrugós felfüggesztéssel állítható a kompakt hasmagassága, a kényelmes beszállásról viszont le kell mondani, mert az ajtóktól eltekintettek a tervezők. A Ford Market nevű karosszériaépítő műhely nem árulta el, hogy milyen erőforrás hajtja a nyitott sportkocsit, azonban mivel egy kiállításokra szánt modellről van szó, lényegében mindegy is, hogy mi rejtőzködik a motorháztető alatt, a látvány úgyis ellopja a show-t.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?