Így reinkarnálódik egy legendás Porsche

Villanyautóként született újjá a ’60-as évek legendás verseny Porschéja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ennél hatásosabban nem is reklámozhatná magát az osztrák Kreisel Electric, első megvehető autójuk a ’60-as évek egyik Porsche versenyautójára hasonlít, 2,5 másodperc alatt van százon.


A Kreisel Electricről nem túl rég hallottunk, hónapokkal ezelőtt látogatta meg őket Arnold Schwarzenegger személyesen, hogy átvegyen egy villanyosított G-osztályt. A Kreisel már egy ideje működik, sikeresen fejlesztenek akkumulátorokat, villanymotorokat, erőátvitelt elektromos autókhoz, és megrendelésre akár át is alakítanak kocsikat. Saját autójuk eddig nem volt, most a Kreisel Evex 910e-vel kezdtek bele a saját modellek értékesítésébe, ennél stílusosabban nem is kezdhették volna. Saját villanyautójuk a ’60-as évek versenyautójára, a Porsche 910-re hasonlít az utolsó kis részletéig, annyi különbséggel, hogy utcán is használható.
Hirdetés

A Kreisel nem egyedül állt neki az autónak, az Evex már a ’70-es évek óta gyárt replikákat, a karosszéria és a vázszerkezet az ő munkájuk. A Porsche 910-et is elkezdték gyártani anno, több probléma miatt viszont 4 darabnál tovább nem jutottak. Egészen mostanáig, a meglévő terveket úgy alakították át, hogy a Kreisel elektromos hajtása passzoljon bele. A csővázas szerkezetet egy 53 kWh-ás akkumulátorcsomaggal, egy 350 kilowattos (470 lóerős) villanymotorral és egy kétfokozatú váltószerkezettel tömték ki. A legendás sportkocsi reinkarnációja 350 kilométeres tesztelt hatótávra képes, valamint 2,5 másodperces 100 km/h-ás gyorsulásra és 300 km/h feletti végsebességre. A Kreisel Electric debütálását stílusosan a veteránautósok Mekkájában, a Techno Classicán tartják. Az elképesztően klassz villany sportkocsit limitált szériában gyártják, nem tudni hány darabban, de egyenként 1 millió eurós áron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?