Így spórolhatsz 6 milliót! Audi A5 Cabrio 2.0 TFSi használtteszt

Audi A5 Cabrio 2.0 TFSi quattro S tronic, 2012 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kabriózni télen? Nem butaság, ilyenkor vásárolni pedig kifejezetten bölcs, spórolós döntés. Az Audi A5 Cabrio 2.0 TFSi mutatja az érveket.

Télen kabriózni? Hát meg vagyok én őrülve? Tehetik fel sokan a kérdést. Ám nem kell aggódni, nem vagyok beteg. Még azt követően sem, hogy valóban mentem egy keveset lenyitott tetővel is ezzel az A5 Cabrióval a héten. Viszont ne rohanjunk rögtön a menettapasztalatokig, kezdjük inkább azzal az ismerkedést, hogy milyen autó is az A5 Cabrio. Maga az A5 2007-ben jelent meg az Audi akkor debütált LMP (hosszmotoros és moduláris) platformján, kupéként és kabrióként, meg persze Sportback ötajtósként is létezik, a kétajtósok 2012-ben frissültek, ez a példány már a ráncfelvarrás utáni.
Hirdetés

És miért nem probléma télen kabrióval járni? Mert az Audi már jóideje olyan vászontetőket készít, ami zaj- és hőszigetelésével is jobb a lemeztetőknél. Mert van ülésfűtés, nem mellesleg a 2.0 TFSi benzinmotor is egészen gyorsan bemelegszik, s ad meleget, de egyébként a legvagányabb dolog télen is élvezni a napsütést az autóban. Amit az A5 Cabrióban tényleg meg lehet tenni. Amíg nem nyitjuk le a tetőt, addig nemigen érződik, hogy nem hagyományos autóban ülünk, az A5 Cabrio merev, mint a vasbeton. Nemcsak zárt, hanem nyitott tetővel is. Mind a magamutogatóknak, mind a feltűnést inkább kerülőknek értékes az az alapból járó extra, hogy menet közben is nyitható és zárható az elektromos mozgatású vászontető. Aki nem kívánja, nem kell indulás után fogadja a szomszédok tekintetét, viszont aki arra vágyik, épp előttük nyithatja le a kalapot.
Ebbe a példányba persze nem csak az alapáras extrák kerültek, hanem még egy jókora adagnyi. Az újonnan alapáron is csaknem 15 millió forintos autóba még egy kisautó értékét pakolták bele. Ennek megfelelően Alcantara a kárpitozás, a már kiemelt ülésfűtésen túl van erőteljes Xenon fényszóró LED menetfénnyel. Hátul is diódásak a lámpák, a tető extra szigetelésű, s a sok egyéb mellett a bázisnál jobb hifivel, Bluetooth kihangosítóval, bőr könyöklővel, kormánnyal és váltógombbal is felszerelt autóra nyugodtan mondhatjuk, hogy fullextrás, hiszen bármelyik kereskedő így tenné fel a Használtautóra. Ez az A5 mondjuk nem egy „bármelyik kereskedőnél” várja új, második gazdáját, hanem az ország legnagyobb hálózatánál, a Das WeltAutónál, annak garanciájával (ha a gyári nem lenne elegendő) és nem titkoltan valahai demóautóként. Utóbbi azért fontos, mert így tényleg csaknem minden fontos (az autó hirdetésében hosszasan taglalt) extrát belerendeltek, hogy azokat mutogatva mind több gazdagon felszerelt példányt lehessen eladni.
Duplakuplungos, az Audi terminológiája szerint S tronic a TFSi benzinmotorhoz csatlakozó hétfokozatú automataváltó, quattro, azaz állandó és Torsen differenciálműves az összkerékhajtás, adaptív és hangolható lengéscsillapítós a meglehetősen igényes, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul oldalanként ötkaros független futómű. A felnik „csak” 17 colosak, de nem teljesen alapok, azok ugyanis 225/50 R17-es abroncsokat kapnak, ezekre az ötküllős kerekekre pedig 245/45-ösök kerültek - Continental Sport Contactok. Azok sincsenek elkoptatva, hiszen a 2,5 éves autóban még 12 ezer kilométer sincs. Újszerűbb ez a kabrió, mint számos tesztautó, ami nálunk jár. Ezt a kategóriát ugyanis - nagyon helyesen - nem kapja meg mindenki. Nincs összekaristolva a kormány bőrhuzata, nincsenek megütve a felnik, nincs gépi mosóval széjjelkaristolva a gyöngyházfehér fényezés.
Egy Audihoz méltóság, józanság kell. Már ez a 2,0 literes, alap feletti, vagy másképpen nevezve középső benzines is brutális az ő 211 lóerős teljesítményével. Ráadásul a közvetlen befecskendezésű turbómotor egészen alacsonyan 4500 1/perc fordulattól egészen 6250-ig adja csúcsteljesítményét. Nyomatékcsúcsát, ami nem szerény 350 Nm, 1500-4500 1/perc között hozza. Mindez azt jelenti, hogy szinte álló helyzetből harap az aszfaltba a négy kerék. Ha van hely, az A5 Cabrio bizony brutálisan gyorsul. A 7,2 másodperces „százas” sprint főként nyitott tetővel harapós, a végsebesség inkább csak zárt tetővel ajánlott, az ugyanis 240 km/óra is lehet. Van persze szélfogó, s az utastér viszonylag huzatmentes, de ahhoz a tempóhoz mégis inkább a zárt tető javallott - azon a néhány németországi autópályaszakaszon, ahol lehet még annyival menni. Itthon inkább azt érdemes élvezni, hogy a váltó villámgyorsan, csak a fordulatszámmérő ugrásaiból láthatóan, amúgy érezhetetlenül puhán kapcsol, hogy kanyarogni is jó az A5-tel. Ha parkolni kell, segít az első-hátsó radar.
Ha pedig cuccolni, akkor megdöbbenhetünk, hogy egészen nagy az alapesetben 320 literes csomagtér. Támladöntéssel bővíthető is, úgy síléc is gond nélkül berakható, s igen, utasunkkal gond nélkül mehetünk akár síelni is a quattro Audival. Ha a tetőt leengednénk, egy apró szeparálót kell csak lenyitni a csomagtérben. Alul van szükségpótkerék is, tényleg teljes az ellátmány. Ráadásul nemcsak megvan minden fontos extra, hanem minden prémium minőségű. Az újkori vételár is olyan szintű, 2012 márciusában ez az autó 17 185 220 forint volt. Újonnan ráadásul még a rendszámozásra, a forgalomba helyezésre is kellett volna költeni. Most viszont rendszámmal, márciusban (kétéves korban) cserélt olajjal, továbbra is alacsony futás mellett 2016 márciusáig karbantartási igény nélkül, garanciálisan, addig érvényes forgalmival 10,89 millió forintért, azaz bő 6 millió forinttal újkori ára alatt, mégis újszerűen megkapható ez az A5 Cabrio. Vászontetőst ilyenkor, télen érdemes venni, nem csak a hőmérséklet, az ár is alacsony, ám hamar jöhet egy kis napsütés. Év végéig ráadásul speciális finanszírozási ajánlat is van a Das WeltAutónál: 9,99%-os THM-mel, fix törlesztőkkel – ami használt autóra bizony több mint kedvező. Lehet vásárolni karácsonyra, ilyen állapotban a használt autó sem ciki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    A BMW alap bőrülései elég neccesek (nálam az X3 asba adott bőr az egyik abszolút alja amit tapasztaltam), de lesz igényesebb bőr is felárért.

    Általában van “félbőr” ami műbőr (épp azért textil középen hogy ne a szintetikus anyagon ülj), van “bőr”, ami granulátum, és tapasztalataim szerint egyenértékű a bőrrel használatban (mondjuk nekünk bézs van) és van prémium szuverén individual meg stb bőr ami a drágábbik fajta. De van ahol nincs ennyi fokozat, de nem a tetejét hanem a köztes lépcsőket hagyják ki…

    Az alcantara amúgy kellemes, csak kényes, én is inkább a quattrora tenném a voksot mert sokkal élvezetesebb vezetni (60%ban hátul hajt).

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Nekem fekete bőrüléses roadsterem van, -és nem az első- tehát tapasztalaptből beszélek. Tényleg nem jó beleűlni a tűző napon hagyott bőrülésbe, ezért javasolt leálláskor a tetőt becsukni -meg másért is. Viszont ha betartjuk ezt a kis szabályt akkor nem kell ülésszellőztetés sem 500.000-ért, többet ésszel mint pénzzel.
    Mindazonáltal ha 17 milla az autó akkor nem baj ha van benne ilyen.

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Értem szóval szerinted az a megoldás hogy egy közel 18 milliós autóba törölközőt kell tenni az ülésre ahelyett hogy mondjuk ha már nincs több pénz qattro helyett rendeljen elsőkerekest így spórolván 1 milliót . Elvégre ezzel a kocsival télen nagy hóban úgy sem fognak menni szóval felesleges a quattro . De mint írtam nekem tök mind1 van e benne vagy nincs csak aki megveszi az legyen vele tisztában hogy ebbe a kocsiba 30 fokos melegben már beleizzad a fekete kárpit miatt .

    Őszintén szólva nem találkoztam még olyan bőrüléssel ami ne lett volna sütő mikor ráültél egy forró délutáni napon . A BMW bőrüléséről meg annyit hogy az nem bőr hanem műbőr és a prémium bőr amit annak adnak el nagyjából olyan minőségű mint a Merciben egy műbőr ülés . Szóval szerintem finoman fogalmazva is gagyi minőség . Itt a 3-4 szériáról beszélek nem a 6-7 full bőrről .

    Merci ülésszellőzéshez volt szerencsém szerintem tökéletesen működik és nem igaz az , hogy felfázol tőle meg fáj a veséd . Ezt azok a kereskedők állítják akik elakarnak adni egy olyan használt vagy új bőrös kocsit amiből ez kimaradt ilyen olyan okom miatt .

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Itt azt megjegyezném, hogy az Audinál nem tudom hogyan van, de a BMW-nél a cabrio 3asokhoz spéci bőr tartozik (gondolom 4esekből sem spórolták ki), és bármennyire is van kint 40 fok, az az ülés soha nem fog égetni, még a szoknyás nőket sem, legyen az a bőrülés bármilyen színű, soha nem lesz elviselhetetlenül forró (tapasztalatból írom).
    Nyáron ha nem akar az ember átázott gatyával kiszállni, akkor törcsit kell magunk alá tenni. Mostani 4es bmw-nél sem rendelhető extra az ülésszellőztetés, maradt a 6os kiváltsága… Ilyen szempontból jó az Audi, Mercedes, ott rendelhető extra, igaz még nem volt szerencsém kipróbálni, h ér is-e valamit.

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Audinál az alap Milano bőrüléshez is lehet rendelni szellőztetést aminek a Magyar felára 659 130 Ft a tesztben szereplő ülés felára pedig 478 790 Ft kevesebb mint 200.000 forint a különbség . Igaz hogy a szellőzés még + 322 580Ft és kell mellé rendelni 125.000 Ft ért ülés fűtést de szerintem ennél a tételnél ez potom pénz . Ráadásul a teljes bőrt lehet kérni világos színben is ami nyári melegben ideálisabb mint egy fekete kárpit elég csak arra gondolni ,ha napon hagyjuk az autót mennyire felmelegszik a sötét ülés . De nekem mindegy mivel van szerelve csak megemlítettem ,hogy néha egy ésszerűen extrázott autót előbb magasabb áron el lehet adni mint azt amiből kihagytak ezt azt spórolás miatt .

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Azért érződik itt a rutin, hogy mennyi audit rendeltek itt egyesek. Szóval ha a tulaj annak idején nem rendelt bele bőrt, akkor majd pont a hűtéssel akar vagizálni (aki akar nézzen utána hogy rendelhető volt a hűtés a prémium bőrön kívül máshoz is)…

    Eleve mi a fenének klimatizálni egy velúr vagy alcantara ülést?

    Amúgy a verda nagyon helyes darab, nem javítja a tulaj alkuhelyzetét, hogy kicsit lecsúszott a balatoni szezonról… 🙂

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Szóval akkor ebbe zárt tetővel nem fúj be a szél, mint ahogy azt már több helyen is olvastam?

    MMI vagy mi a neve a központi rendszernek, ebben nem hülyül mint oly sok audiban?

    “az Audi már jóideje olyan vászontetőket készít, ami zaj- és hőszigetelésével is jobb a lemeztetőknél” – hiszi a piszi… + bicskával kivágja egy rosszakaró, aztán lehet perkálni + baleset esetén azért csak-csak többet véd a fémtető + vászontető kényes, ápolni kell, és általában csak szezonális jelleggel használják a vászontetős cabriókat, fémtetősként igénytelen az egész, és télen-nyáron mehet a menet, cserébe ott a pluszsúly persze.

    ülésszellőztetés hiánya jó nagy fail, főleg h ebbe rendelhető lett volna

    én még egyszer sem akadtam el a hátsókerékhajtással sípálya környékén sem, de azért istenítsük a quattrot + az állandó többletfogyasztást miatta ugye 🙂 ok, cserébe jobban kilő állórajtnál, na bumm, sokszor fogják alkalmazni 🙂

    nekem bűzlik ez az autó, h még mindig nem csapott le rá senki.

    ez a félig bőr, félig nemtudom micsoda ülés szerintem tök ronda, és a központi kijelzőnél is fura az a rész, sokallom a műanyagot a kijelző körül.

    ez a duplakuplungos automataváltó nem egy kényes fajta véletlenül?

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Úgy ahogy írod , ha már lehet bele rendelni akkor hülyeség nem azzal kérni . Herevasalásra nincs szükségem elvégre ott a barátnőm , de ezt te úgy sem értheted elvégre a fiúkat szereted ! 😀 Egyébként egy ésszerűen extrázott autót könnyebb eladni használtként mint egy olyant amiből kifelejtettek ezt azt spórolás címszó alatt .

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Igen gondoltam rá … te arra gondoltál hogy nyáron egy fekete ülésbe kabriózni mennyire élvezetes ? Ha meg nem nyitja le a tetőt felesleges ez a kocsi . Nem véletlenül ennyi ” csak ” az ára .

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    [i]“Nálam alap a bőrüléshez az ülés szellőztetés”[/i]
    A here vasalást kifelejtetted.

    [i]“Azt meg nem hiszem”[/i]
    Súlyos és kikezdhetetlen tapasztalatok alapján

  • 2017.10.28. at 23:37
    Permalink

    Erősen reklámszagú ez a cikk főleg a végén a részletvásárlási ajánlattal de nem baj kell ilyen is . Ha tetszene a kabrió és lenn rá pénzem ” használt autóra ” se venném meg . Nálam alap a bőrüléshez az ülés szellőztetés de itt meg a taposott fejű idióta aki újkorában rendelte elfelejtette beikszelni vagy jó német sz@rrágóságból nem kért bele . Gondolom nagyon megviselte volna költségvetést az a + 1500 eurós kiadás . Azt meg nem hiszem el hogy valaki nem igényli a nyári melegben az izzadásmentes ülést főleg fekete kárpittal !!!

Vélemény, hozzászólás?