Így visznek utolsó utadra Japánban!

Toyota halottaskocsik a szigetországból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A közelgő halottak napja alkalmából nézzük meg, milyen Toyotákból építenek olyan járműveket, amikben méltósággal indulnak utolsó útjukra az elhunytak.

Manapság Japánban a fura külsejű autóiról ismert karosszériaépítő manufaktúra, a Mitsuoka számít a halottaskocsik legnagyobb gyártójának és specialistájának. Az 1968-ban alapított cég portfóliójában összesen hétféle ilyen jármű szerepel, ezek közül öt valamelyik Toyotán vagy Lexuson alapul. A donor járművek között a Toyota Corolla-alapokra épült Mitsuoka Riyagi jelenti a belépő szintet, de lehet rendelni Toyota Alphard kisbusz, Toyota Crown és Toyota Century, valamint Lexus LS 460 luxuslimuzin-alapokra épített pompakocsit is. Szinte minden típusból kétfélét gyártanak: olyat, amit a tengelytáv, és olyat is, amit a hátsó túlnyúlás megnyújtásával tesznek alkalmassá koporsószállításra. Az előbbiek között nem ritka a közel hét méter hosszú sem, amely a koporsó(k) mellett akár öt személyt is képes nagy kényelemben szállítani. A Mitsuoka halottaskocsik közös jellemzője az antibakteriális, szagtalanító műbőr bevonattal ellátott koporsószállító felépítmény elfüggönyözhető ablakokkal, diszkrét hangulatkivilágítással, márványpadlóval és masszív koporsógördítő mechanizmussal, a vízálló műbőr külső borítás, a Landau díszmasni, valamint a masszív, felfelé nyíló hátsó ajtó.
Hirdetés
Hatalmas presztízse és színe is tökéletes halottaskocsivá teszi például a Centuryt. Ugyanis nem egy egyszerű fekete fényezést kap, hanem azt a fajtát, amelyet a hagyományos japán lakkozómesterek használtak a múltban: a Kamui nevű fényezés hét rétegből áll, ezek között van egy átlátszó bevonat is, amely fekete festéket is tartalmaz, hogy lakkfekete benyomást keltsen. Kivételes mélységet és egyenletes fényt ad a fekete árnyalatnak a hagyományos japán lakkművészetből származó, háromszor elvégzett nedves csiszolás és polírozás, mivel eltünteti a legparányibb egyenetlenségeket is. A folyamat legvégén a karosszéria tükröződő bevonatot kap, hogy bármiféle fakóság vagy folt eltűnjön róla.
Hirdetés
Persze a halottaskocsi-változat jelentősen nagyobb a már eleve igen hosszú, 5,3 méteres limuzinhoz képest is. A 3,09 méteres tengelytávot jócskán 4 méter fölé növelték, miközben a hátsó túlnyúlás változatlan maradt. Jól sikerült a kettős hátsó ajtók integrálása a jármű hátulján, igaz, a hatalmas, vinillel borított koporsószállító felépítmény kitakarja a hátsó lámpák egy részét. A Century alapként használt harmadik generációja 2018-ban jelent meg, ebben a korábbi V12-es motort már egy korszerűbb és takarékosabb ötliteres V8-as motorral ellátott hibrid hajtáslánc helyettesíti, 431 lóerős csúcsteljesítménnyel. Egy temetésen nagy előny, ha a halottaskocsi a Century hibridhez hasonlóan kisebb távokat tisztán elektromos hajtással is képes megtenni, így kellemetlen szagokkal és füstöléssel nem zavarja a mellette sétáló gyászolókat. Az állami Century halottaskocsin is megtalálhatók az ún. Landau masnik, amelyek a hátsó oldalpanelek díszítéséért felelnek. Ez egy utalás a klasszikus, részben nyitható tetejű Landau hintók elliptikus rugókkal megtámasztott zsanérrendszerére, de a krómozott fém elemek itt természetesen csak díszként funkcionálnak, mivel a Century tetejét nem lehet lenyitni. Egyébként az ehhez hasonló stilizált, funkció nélküli, ívelt Landau masnik először a kabriónak tűnő, műbőr borítású acéltetős autókon jelentek meg Amerikában, aztán ezek kikopásával a halottaskocsikra kerültek át, hogy elegánsabbá tegyék őket, és feldobják az unalmas látványt nyújtó, nagy fekete felületeiket.
Hirdetés
Érdemes megemlíteni, hogy Japánban a '80-as, illetve a '90-es évekig nem az ilyen komor, nyugati stílusú halottaskocsikat használták a kegyeleti szertartásokon, hanem a hagyományos japán temetkezési autókat (miyagaták), melyek sokkal díszesebbek voltak. Lényegében kerekekre tett buddhista templomnak néztek ki, masszív tetőszerkezettel, arany faragásokkal, sárkány és lótuszvirág motívumokkal, valamint egyéb díszekkel. Gyakran Toyota Crown-alapokra építették a miyagatákat, mivel ezt a típust a tekintélye, a mérete és az erős, sorhatos motorja kiválóan alkalmassá tette a feladatra. Forrás: Smarter Media; Fotók: Mitsuoka-tokuhan.com, Caranddriver.com, Clevelandmoto.com
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?