kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
KezdőlapIlyen az új MG ZS! Full hibridként érkezik hozzánk

Ilyen az új MG ZS! Full hibridként érkezik hozzánk

Vadi új hajtáslánccal érkezik hazánkba az MG ZS második generációja, amely immár kizárólag full hibridként lesz kapható.


Szűk egy hete hozott nyilvánosságra felvételeket az MG spanyol képviselete az érkező második generációról, Nagy-Britanniában pedig már le is leplezték az új ZS-t. Ahogyan az a névből sejthető volt, a Hybrid+ nevezék valóban a full hibrid hajtásláncot takarja, amelynek szívét egy 102 lóerős, 1,5 literes benzines erőforrás adja. Ehhez társul egy 136 lovas villanymotor 250 newtonméteres nyomatékkal, a kettő együttes teljesítménye 195 lóerő. A márka közleménye szerint a kombinált fogyasztás 5,1 liter lehet 100 kilométerre vetítve a WLTP ciklus szerint – részben az 1,83 kilowattórás akkumulátornak köszönhetően.
[BANNER type="1"]


Az utastérről egyelőre nem közölt felvételeket az MG, de annyit elárultak, hogy a kormány mögé egy 7 colos digitális műszeregység, míg középre egy 12,3 colos érintőképernyő kerül.

Itthon három felszereltségi szinttel lehet majd rendelni a ZS-t: Comfort, Comfort+ és Luxury. A hazai árakat egyelőre nem közölték, de Nagy Britanniában 21 995 angol fonttól, vagyis kicsivel több mint 10 millió forinttól vihető haza.
[BANNER type="2"]

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

Friss hírek