Ilyen lesz az új Jaguar “kisautó”

Jaguar XE: könnyen, takarékosan, 2015-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még odébb van a Jaguar majdani középkategóriás limuzinjának a premiere, de már most tudni pár dolgot arról, mivel akar odapörkölni a német prémiumtriónak.


Ha minden igaz, a Jaguar 2015 derekán kezdi forgalmazni, s valamikor idén év végén leplezi le az XE névre hallgató új középkategóriás szedánt. A "briteknek" nagyon kell, hogy a nem is Jaguar-gyökerű és igen régi X-Type után legyen mit adnia az A4-es Audi, a 3-as BMW és a C-osztályos Mercedes-Benz uralta szegmensben.
Hirdetés

A Genfi Autószalon alkalmából egy ízelítő képen mutatott XE a márka másik nagy durranásával, a C-X17 (még csak koncepció) szabadidő-autóval egyetemben alumínium platformon és alumínium karosszériával jön az XF alá a brit sajtó szerint olyan 29 ezer fontos, 11 millió forintos bázisárral. (Az XF itthon 12,7 milliótól vásárolható meg.) Az IQ alumínium padlólemez állítólag az eddigi legrugalmasabb lesz. Készen hátsó- és összkerékhajtásra, a sportosabb verzióknál szénszálas műanyagok befogadására, a későbbi új XF-et is kiszolgálva.

A klasszikus limuzin bevezetését követően sanszosan kombi, négyajtós kupé és talán kabrió is lesz az XE-ből. Orrukba a Jaguar - a Volvóhoz hasonlóan - új négyhengeres (szimpla és dupla turbós, kompresszorral is lélegeztethető) motorcsaládot fejleszt Ingenium névre keresztelve és tiszta üzemmel, a leggazdaságosabb dízel a könnyű kasztniban 4 l/100 km alatti fogyasztásra is képes lehet - laboratóriumi körülmények között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?