Ilyen vagány lehet majd a Mitsubishi konnektoros SUV-ja

Párizsban a Mitsubishi GT-PHEV SUV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Párizsi Autószalonon debütált Mitsubishi GT-PHEV csupán koncepció, de mutatja, a Mitsubishinek is van ám konnektoros SUV-ja, és jön majd belőle egy újabb is.


Ahogyan az várható volt, az idei Párizsi Autószalon olyannyira az elektromobilizációról szólt, hogy még a Peugeot is kiállította egyetlen ma is kapható elektromos modelljét, a ma már korosnak látszó, ám használtan a legjózanabb elektromos modellnek számító iOnt. Annak Mitsubishi megfelelője, az i-MiEV is látható volt, de a japánok természetesen a szabadidőautós vonalat is erősítették. Azzal, hogy felhívták a figyelmet a nálunk is mind gyakoribb, zöld rendszámra is jogosult Outlander PHEV konnektoros SUV-ra. Utódjának előfutárát jelenti ugyanis a GT-PHEV GT, amelyből egy előzetest már Párizs előtt is láthattunk, most viszont kívül-belül megtekinthető volt.
Hirdetés

A ma kapható Outlandernél könnyebbnek és szerényebb légellenállásúnak ígérik az aktív hűtőlamellákkal, továbbá szintszabályzós, magas tempónál a karosszériát automatikusan süllyesztő futóművel szerelt modellt. A koncepció természetesen a márka új dizájnnyelvét hozza. A középső tetőoszlop nélküli, ellentétesen nyíló első és hátsó ajtajú tanulmány szokatlan módon ötüléses, hátsó középső helye viszont csenevész.
Kívül-belül határozott, zömében egyenes vonalakat láthatunk, a műszerfal a „horizontal dashboard” fantázianevet kapta, jó kilátást és tágas belteret kíván adni. Teszi mindezt vaskos középkonzollal, amire a hajtásláncot hangoló útfelület-választós körkapcsoló került. A hajtáslánc 2,5 literes benzines és három darab elektromos motort ad. Utóbbiakból egy előre, kettő a két hátsó kerékhez került. Konnektorból is tölthető akkumulátora 25 kWh-s, a jelenleg alkalmazottnál nagyobb energiasűrűségű, a kedvező tömegközéppont érdekében a padlóba épített. Fogyasztási adatokról, hatótávról egyelőre nincs infó, arról viszont van, hogy a GT-PHEV olyan okos autó lenne, hogy hajtásláncát, üzemmódjait a navigációs adatok alapján állítaná. Autópályán saját maga döntene a hibrid, vagy akár az akkutöltöttséget megőrző üzemmód mellett, hogy aztán a városban emissziómentesen haladhasson.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:23
    Permalink

    Amikor ezekre a futurisztikus japán alkotásokra rápillantok(a Lexus UX is ilyen, és még sorolhatnánk), azt érzem, hogy a japán tervezők ilyenkor szárnyalnak. A konzervativizmust hírből sem ismerik, ellenben csípőből tüzelve hoznak ki bármikor ilyen és ehhez hasonló design-tsunamikat. A hátulja nagyon rendben van, az elejét még szokni kell, túl magasra van húzva. Az az érdekes, hogy rokon vonásokat vélek felfedezni a szintén Párizsba kiállított Ssangyong LIV-2-essel, főleg az autó oldalán. Amúgy simán el tudnám képzelni, hogy ilyen legyen a jövő Pajerója – csak sajnos piros hó előbb fog esni, minthogy az megérkezzen:(

Vélemény, hozzászólás?