Íme a Suzuki 2025-ös újdonságai!
Ismertette a Suzuki, mely modelleket állítja ki a Tokiói Autószalonon
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy rakás újdonságot mutat be a jövő év elején esedékes Tokiói Autószalonon a Suzuki, íme a teljes lista!
Az egyik újdonságról már korábban beszámoltunk, méghozzá a Swift Sport jelen tudomásunk szerint utolsó kiviteléről, a limitált szériás ZC33S Final Editionről. Emellett több kei car is most először mutatkozik fizikai formában a nyilvánosság előtt: ilyen a Suzuki Wagon R Smile European Antique koncepció, a szolidan frissített Solio és Solio Bandit, valamint a Spacia Gear új generációja. Ezek mindegyike kizárólag Japánban lesz kapható.
Ezeknél egy fokkal érdekesebb az elképesztően hosszú nevű Fronx Sea Bass Night Game tanulmányautó. A Fronx egy már létező SUV, amely a Baleno ferdehátúval osztozik műszaki alapjain. Kizárólag elsőkerék-meghajtással lehet rendelni, a legerősebb hajtáslánc 1,5 literes benzinmotorral érkezik lágy hibrid rásegítéssel és 102 lóerővel. Minden bizonnyal a különleges verzióba is ez az erőforrás kerül, viszont a körítés igencsak más. Egyrészt a lime színű díszbetétek sokat dobnak a külső megjelenésen, de az elöl fekete, hátul zöldes terepfelnik is az egyediséget erősítik, az összképet pedig a tetőn elhelyezett LED lámpák és az óriási tetőboxok teszik teljessé. A Suzuki állítása szerint az egyelőre tanulmányautó státuszban lévő modellt a tokiói éjszakai horgászat világa inspirálta. Ahogy az alap Fronx, úgy jó eséllyel ez sem lesz kapható Európában.
