Íme, az olaszok erős Pistája

Kiszivárgott, gyári képeken a legerősebb Ferrari 488

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem GTO lesz a Ferrari 488 hardcore változatának neve, hanem Pista. Lássuk, miért is lesz ő az igazi erős Pista.

Egyelőre sem a képek, sem pedig a Pista név valódiságát nem erősítette meg a gyártó. Nagyjából két hét múlva Genfben minden kiderül a Ferrari legkeményebb 488-asáról

Tudtuk, hogy jön, de azt nem, hogy ezzel a névvel. Pista, azaz versenypálya névvel érkezhet az eddigi legkeményebb Ferrari 488. A korábbi pletykák GTO-ként említették, most a Pista röppent fel, amit egyelőre még nem erősítettek meg az olaszok.

Hirdetés

Az autóra mindenképpen illik a versenypálya jelző. 10 százalékos tömegcsökkenés, sok-sok Alcantara és karbonszálas elem, legalább 700 lóerős, 3,9 literes, V8-as turbómotor, továbbfejlesztett aerodinamika. Ezek jellemzik röviden az olaszok erős Pistáját. A Ferrari fenevadja a Porsche 911 GT2 RS-sel, a McLaren 720S-sel és a Lamborghini Huracan Performance-szal száll majd ringbe. A hivatalos bemutató március 6-án, a Genfi Autószalonon lesz.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?