Íme az új Skoda Octavia. Viszlát, fapad!
Első teljes, éles, gyári fotókon az új Skoda Octavia
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Annyi csepegtetés, miegymás után megjöttek az első fotók a már ugye középkategóriás Octaviáról - az új, szép nagy Skoda tavasszal kerül majd a boltokba.
Kicsit audis, kicsit rapidos, de jó nagy: a harmadik generációs Skoda Octavia elődjénél 90 mm-rel hosszabb, de ami a legfontosabb, tengelytávolsága 108 mm-rel gyarapodott. Érdekes különben, de továbbra is különc marad, hiszen kompaktnak már nem igen lehet nevezni, de a középkategóriások többségénél azért még mindig szerényebb méretű. Teret hagyva a Skoda csúcsmodelljének, a Superbnek? Talán
Tetszik látni a spéci C-oszlopot? Immáron a Skodának is megvan a maga hokiütője... Amilyen elegáns, mifelénk vélhetően annyira nem marad meg polgári autónak, ahhoz valószínűleg drága lesz. De hátha pozitívan csalódunk, s nem emelik túlzottan az árát
Nem csak helyben, kényelmi, biztonsági extrában is gazdag lesz a prémiumos Octavia III
Motorból kezdetben 8 féle lesz csakis turbósan és 4 hengerrel, a legtakarékosabb és legzöldebb a stop-start rendszeres, 110 lóerős 1.6 CR TDI Greenline a maga 3,4 l/100 km-es ígért vegyes fogyasztásával és 89 g/km-es CO2-kibocsátásával. A váltó manuális (5-6 fokozatú) vagy DSG kétkuplungos automata lehet 7 sebességgel. Összkerékhajtás, Scout álterepes változat, RS sportverzió? Később. A második nemzedék Tour II-ként él tovább.











Nekem kifejezetten tetszik a németesen egyszerű és letisztult formaterv. Még a belterével sincs bajom a képek alapján. A VW-knál szerintem pofásabb, markánsabb jelenség. Ha családos lennék, és megengedhetném magamnak, nálam jó esélyei lennének.
Remek a külső, és belső is tetszik. Ez a kiadás is elég ütősre sikeredett szerintem. A hossza és szélessége alapján várhatóan tágasa lesz. Négy főnek már kényelmes lesz. Plusz ott van a brutálisan nagy csomagtartó. Úgy hiszem sok gondot fog okozni a konkurenciának. Főleg ha az árát is sikerül kellően eltalálni akkor tarolni fog.
Igen, ez baromi jó ár, főleg ha nem valami készlet kisöprésről van szó. Cégek vinni fogják.
Motorban most jobbak a konszern autói, a ha kijön Opelék SIDI motorja akkor lesz majd pariban.
Ez a motor még azért is szimpatikus mert nincs túltöltve, ha megbecsüli a gazdája tartós lehet.
A céges autót anno 5,5 millióért vettük az 1,6Tádé motorral, manuális klíma, első elektromos ablakok, ABS, 4 légzsák, tolató radar, és alufelnin kívül nem sok minden volt benne. Ennyiért J Astrában felszereltebb 110 lovas dízelt lehetett kapni. Viszont ezt a linkelt változatot maximum a Cruze tudja ütni árban.
Szubjektív, de nekem ez az Octavia sokkal formásabb és tetszetősebb, mint a sótlan Passat. Ehhez tényleg hozzá mertek nyúlni az elődjéhez képest és egy nagyon jó autóból sikerült egy még jobb és gyönyörű autót csinálni, ami már-már prémiumkategória.
Kár a beltérért, mert az sajnos, mint minden VW-csoportos autóban, ebben is minden érzelmet és lelkesedést kiöl az emberből.
nem különleges ahogy egy opel sem de szerintem szebb sokkal mint volt
A Skoda most úgy pozicionál, hogy behozta a Rapidot a Golf, Astra, Focus szegmensbe, ott a Superb a felső közép kategóriában, az új Octavia meg bejön a kettő közé. Szóval kicsit elmosodnak a határok. Nekem is volt Astram korábban, szerettem is, de ha most kellene választanom, lehet, hogy inkább egy Octaviat választanék. Egy kicsit színesebb (világos, vagy legalább félig világos) műszerfal sokat dobna rajt.
Egyébként a mostani Octavia II jelenleg 2.0 Crtdi motorral kapható, 5 millió alatt klímával, alufelnivel. És ezt a szériát sem futatják ki, a két Octavia párhuzamosan lesz kapható (legalábbis egy ideig biztosan).
http://www.skoda.hu/akciok/akcios_ajanlatok/skoda_octavia_family_ketliteres_dizelmotorral_5_mi/
Én annyira nem vagyok tőle elájulva.
Az első lámpája golfos lett a hátsó audi. Nem érzek benne semmi egyediséget, persze nem állítom, hogy nem letisztult, azt meg végképp nem, hogy csúnya lenne.
A belseje viszont dögunalom mint az elődjének is.
Céges autóként használtunk 1.6 td-t. Tényleg nagyon jó kis motor. Nem egy erőmű, de a mindennapi normális autózáshoz éppen elég, a fogyasztása pedig igen-igen barátságos volt. Viszont az ára…. drágább vettük mint a J Astrát extrásabb kivitelben! 🙁
Hát akkor már inkább a J Astra. (Persze én elfogult vagyok)
Ezt meg nem is értem hova akarja a konszern pozicionálni!?
Ez már egy Vectra – Insignia méretű autó….
Ezt az autót nagyon eltalálták. Árról egyelőre nincs információ, de előrevetíthető, hogy letartolja a középkategóriát, főleg a céges vásárlások fognak sokat nyomni a latban.
Az 1.6 CRTDI pedig mind fogyasztásban, mind károsanyag kibocsátásban lazán veri akár a Toyota Priust is, még akkor is, ha a gyári adatnál kicsit többet fogyaszt. Ha a gyári 3,4 literre rászámolunk 30-40%-ot, akkor is 4,5 körül lehet a fogyasztás.