Íme minden infó a már itthon is kapható Toyota “hidrogénautóról”

A Toyota hidrogénhajtású autója, a Mirai az első töltőállomással együtt debütált Magyarországon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota megkezdte a világ legzöldebb, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó személyautója, a vadonatúj Mirai magyarországi forgalmazását. 650 kilométeres hatótávval rendelkezik, és hazánk első LINDE GÁZ hidrogén töltőállomásán mutatkozott be.

A töltőállomás még nem közforgalmú, így csak előzetes egyeztetéssel használható, az átadásán bemutatott vadonatúj Toyota Mirai pedig, bár forgalomba is helyezték, még csak az előértékesítésben segít. Megnyílik ugyanis a lehetőség a technológia iránt érdeklődő és a modell megvásárlását mérlegelő vállalati, illetve magán felhasználók számára, hogy kipróbálják. A Toyota globális kínálatában a zéró emissziós, hidrogén üzemanyagcellás targonca, kisteherautó, busz, teherautó, vonat, hajó és mobil áramfejlesztő állomás mellett már 2014 óta ott a Mirai. A világ első sorozatgyártott hidrogénhajtású személyautójából azóta világszinten 12 300 darabot adtak el, hazánkban viszont épp a technológia legnagyobb hátránya nem engedte eddig reflektorfénybe: a töltőhálózat kiépítése bonyolult és költséges folyamat.
Hirdetés
Ennek ellenére Nyugat-Európa több országa is ambiciózus tervekkel rendelkezik a hidrogén töltőállomás hálózat kialakítására. Azzal pedig, hogy a LINDE átadta a vadonatúj egységét, hazánk is egyértelművé tette, érdeklődik a technológia iránt. A technológia a tömegközlekedés és az árufuvarozás környezeti lábnyomának csökkentésére is alkalmas lehetne. Ebben kulcsfontosságú, úttörő szerepet tölthet majd be a hazánkban is bemutatkozó vadonatúj Toyota Mirai. „A kérdésre, hogy mikor várható a Toyota Mirai magyarországi bemutatása, mindig az volt a válaszunk: amint megnyílik Magyarországon az első hidrogén töltőállomás, érkezik a Toyota Mirai is. Éppen ezért történelmi jelentőségűnek tartjuk azt, hogy a LINDE első hazai töltőállomásának megnyitásával egyidejűleg megkezdhetjük a vadonatúj, második generációs Toyota Mirai magyarországi forgalmazását” – fogalmazott László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi országigazgatója. „Bízunk abban, hogy sok, a környezettudatosság iránt elkötelezett vállalat kezdi meg a jövő abszolút zöld technológiájával való ismerkedést a vadonatúj Toyota Mirainak bizalmat szavazva, zászlójukra tűzve a valódi zéró emisszós közlekedést. A Linde töltőállomása csupán az első lépés, amelyet reményeink szerint további, közforgalmú hidrogén töltőállomások megnyitása követ majd. A vadonatúj Mirai érkezése is épp ilyen fontos mérföldkő, amely kijelöli az irányt és kitapossa az utat a magyarországi hidrogén üzemanyagcellás tömegközlekedés, áruforgalom és a további hidrogénhajtású személyautók érkezése előtt, akár a Toyota, akár versenytársaink részéről.”
Hirdetés
A LINDE GÁZ Magyarország Zrt. vezérigazgatója, Hegedüs Ákos is nyilatkozott az átadásról: „Büszkék vagyunk arra, hogy a LINDE Magyarországon elsőként tette lehetővé hidrogén üzemanyaggal működő személy- és haszongépjármű, illetve hajó tankolását. Ez egy jelentős mérföldkő a vállalat életében és egyben óriási lehetőség a hazai felhasználók számára” Andreas X. Müller, a LINDE magyar-osztrák klaszterének vezetője sem hagyta szó nélkül az eseményt: „A LINDE több mint 100 éves tapasztalattal rendelkezik a hidrogén előállításában és több mint 25 éve élenjáró a hidrogén technológiák fejlesztésében. A hidrogén előállítása, feldolgozása, tárolása és elosztása terén világszinten vezető szerepet betöltő LINDE számos jelentős hidrogén projekt megvalósításában és finanszírozásában vesz részt saját technológiájára építve, mely a zöld hidrogén elektrolízis útján történő előállításától kezdve a hidrogéntöltő állomások kivitelezésén keresztül azok üzemeltetéséig terjed. A fenntarthatóság támogatójaként és a tiszta hidrogén iparági vezetőjeként jelenleg is vizsgálunk további magyarországi beruházási lehetőségeket a hidrogén technológia széleskörű bevezetéshez.” Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is jelen volt az átadáson. „A magyar jövő nemzeti, high-tech és zöld. Olyan lépéseket tartunk elfogadhatónak, amelyek hosszútávon is magyar érdekeket szolgálnak, korszerű megoldásokat nyújtanak, nemcsak gazdasági, de környezeti szempontból is fenntarthatók. Ebben a gondolati keretben játszik szerepet a magyar hidrogénstratégiai jövőkép, melynek megvalósításában fontos állomást jelent az első hidrogén töltőállomás átadása és tesztüzeme. Ma egy lépéssel közelebb kerültünk azon célkitűzésünkhöz, hogy Magyarország 2050-ig klímasemlegessé váljon” – emelte ki az állam felelősségét és céljait a témában a miniszter.
Hirdetés
De hogy működik a hidrogénhajtás? Egyes tévhitekkel ellentétben a hidrogénnel megtankolt autó nem egy belsőégésű motorban "égeti" el a hidrogént, üzemanyagcellája áramot termel a hidrogén felhasználásával, ami egy elektromos motort lát el a jármű mozgatásához szükséges elektronáramlattal. Ezzel egy külön kategóriát hoznak létre az alternatív hajtáslánccal szerelt autók közt. Ezek a csoportok a hibrid elektromos (HEV), konnektorról tölthető hibrid elektromos (PHEV), akkumulátoros elektromos (BEV), és a Miraihoz hasonló üzemanyagcellás elektromos (FCEV). Mindegyik megoldás más-más mobilitási igényhez jelent előnyt: a BEV modellek rövidebb utakra és városi környezetbe valók, a HEV autók és a plug-in hybridek általános használatra és hosszabb távú személyszállításra, az FCEV technológia pedig nagyobb személyautókba, nehézgépjárművekbe és tömegközlekedésben használt járművekbe való. A Toyota elképzelése szerint a jövőbeni hidrogénalapú fenntartható társadalomban a hidrogén egy nagy mennyiségben rendelkezésre álló, hatékony energiahordozó és energiatároló lesz. Ha ez bekövetkezik, ez az anyag képes lehet elősegíteni a zéró karbonkibocsátású mobilitást, ráadásul nemcsak közúti járművekben, hanem vasúton, a hajózásban, a repülésben, az iparban, az üzleti életben és az otthoni felhasználásban is. A hidrogén ugyanis fenntartható módon tárolja a megújuló energiát, és bárhová elszállítható. A Toyota már 1992 óta foglalkozik a hidrogén üzemanyagcellás elektromos jármű fejlesztésével, először 2014-ben mutatta be a Mirai szedánt a világpiacon. Ami most hazánkba is elérkezett, az már az új, második generációs Mirai: egy olyan autó, amely újabb szintre emeli az FCEV technológiát. A teljesen újratervezett üzemanyagcellás rendszernek, a belső egységek intelligens elrendezésének és a hatékony aerodinamikai kialakításnak köszönhetően a hatótávolság megnövekedett, és akár 650 km is lehet. Mindez úgy, hogy az autó tiszta vízen kívül semmilyen anyagot nem bocsát ki. Az új Mirai fejlesztése során a Toyota a technológia számára legfontosabb területre is fordított figyelmet: mindent elkövetett annak érdekében, hogy az autót vonzóbbá tegye az ügyfelek számára, mert jelenleg ezen áll, vagy bukik a hidrogén jövője. Ez a törekvés a menettulajdonságoktól kezdve a formaterven át a vezethetőségig minden területre kiterjedt. Elsődleges fontosságú cél volt, hogy az első generációs Miraihoz, és az átlagos akkumulátoros elektromos járművekhez képest fokozták a hatótávolságot, ami a világszinten kezdetleges töltőhálózat miatt is fontos szempont. Ehhez megnövelték a teljesítményt és a hidrogén üzemanyagtartályok méretét, valamint javítottak a hatásfokon és az aerodinamikán is. Az új Mirai környezetvédelmi teljesítménye még a zéró károsanyag-kibocsátáson is túlmutat, mert „negatív” az emissziója. Ez az autó valójában tisztítja a levegőt menet közben. A Toyota újítása a katalizátor-szerű szűrő a szívócsőben. Az üzemanyagcellához beszívott levegő egy elektromosan töltött, nem szövött szerkezetű szűrőanyagon halad át, ami felfogja a mikroszkopikus méretű szennyező anyagokat, beleértve a kéndioxidot (SO2), a nitrogénoxidot (NOx) és a PM 2.5 részecskéket. A rendszer hatékonyan szűri ki a 0 és 2,5 mikron közötti méretű, az üzemanyagcella által beszívott levegőben található részecskék 90-100 százalékát.
Toyota Mirai előzetes árlista

Hirdetés
Teljesítmény (LE) Felszereltség Bruttó listaár (Regadóval, 27% ÁFÁ-val)
174 Comfort 26 000 000 Ft
174 Executive 27 300 000 Ft
174 Executive + VIP Black 30 000 000 Ft
174 Executive + VIP White 30 000 000 Ft

Az új Mirai bemutatásával a Toyota arra készül, hogy megtízszerezi a modell világszintű eladásait. Ezt az elképesztő növekedést az új modell nagyobb teljesítménye és komolyabb vonzereje mellett az is támogatja majd, hogy a mintegy 20 százalékos árcsökkenésnek köszönhetően az jóval megfizethetőbb lesz, ára hazánkban 26 millió forinttól indul majd. Ezzel már kényelmesen a mai elektromos autók árkategóriájába lép a Toyota, úgyhogy egyre inkább a hidrogéntöltő infrastruktúra bővülésén, valamint a kormányok és helyi hatóságok által Európa-szerte nyújtott kedvezményeken és szabályozásokon múlik a siker.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.04.29. at 22:24
    Permalink

    Ez az autó nagyon kéne… egy hathengeres VVT-i-vel az orrában! 😀

    Viccet félretéve végre egy szép és arányos Toyota, bár mostanában más típusnál is kezdenek ráérezni a dizájnra, nem ehhez szoktunk hozzá.

  • 2021.04.30. at 07:20
    Permalink

    Ez szép és jó, én is ebben hiszek hosszabb távon.
    Viszont, amíg a hidrogént a jelenlegi módszerekkel állítjuk elő, addig baromira nem klíma semleges az egész, maximum a lokális emissziója nulla.

    700 baron tud 650 kilométert vagy 350 baron? Mert nagyon nem mindegy 🙂

  • 2021.05.25. at 15:06
    Permalink

    oké, tudom hogy senkit nem érdekel, aki ilyen autóra kiköhög egy harmincast, de mennyit fogyaszt százon? mennyiért lehet teletankolni? és hol?
    ha már van egy töltő, legalább a címét megadhatták volna. (Nem mintha ezen az egy bemutató autón kívül bárkit is érdekelne jelen pillanatban. 🙂 )
    a 650 km teljesen rendben van. elektromosoknak ez még 10 év szerintem.

Vélemény, hozzászólás?