Hirdetés

Ismétel a Mol: pénteken újfent drágul a benzin

Pénteken újabb 3 forinttal emelkedik a benzin ára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután a mai napon 3 forinttal nőtt a benzin ára, péntektől újabb 3 forinttal többe fog kerülni.

Pénten újabb 3 forinttal drágul a 95-ös

Február elejétől már heti két alkalommal módosíthatja árait a Mol, s miként a múlt héten, most is él ezen lehetőségével. Míg az előző héten a gázolaj ára nőtt szerdán 4, majd pénteken 2 forinttal, ezúttal a benzin drágul ugyanilyen mértékben. Ma ugyanis 3 forinttal lett drágább a 95-ös, s pénteken ugyanennyivel kerül feljebb az ára. Így a benzin átlagosan már literenként 438 forintba, 5 forinttal többe fog kerülni, mint a múlt héten 433 forintos átlagárúra drágult gázolaj.

Hirdetés

A benzin így péntektől 17 forinttal lesz drágább literenként, mint volt egy évvel ezelőtt, a gázolaj azonban még mindig 1 forinttal olcsóbb. Eközben üdvözítő lehet, hogy egyik sem érte még el a tavaly a benzin esetében áprilisban, a gázolajnál január közepén tapasztalt 450 forint környéki csúcsszintet. Legalábbis az átlagárak tekintetében, ugyanis a töltőállomások között tapasztalható, nem ritkán 30-40 forintos árkülönbségek miatt már eddig is lehetett 460 forint feletti árakkal is találkozni – leginkább az autópályák mellett, s péntektől akár a 470 forintos rémár is lehetséges lehet majd.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    Önmagában a pár száz forint havonta tényleg nem érvágás, de a kenyér se lábon megy a boltba, meg az alapanyagok sem a gyárakba, stb… így összességében már érezhető.

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    Ha 2x 60Litert tankolsz havonta, akkor nem hiszem, hogy a 360 ft vág földhöz, amellett, hogy több mint 52e Ft-t löktél a kocsiba.

    Németország meg úgy jön ide, hogy volt egy kérdés, hogy ez az emelgetés magyar unikum e. A válasz nem, pl No-ban reggel mész tankolni 1,55 /l délután 1,64/l, ez laza átszámolással simán van 30 ft-os differencia naponta.

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    Mit számít? Csupán annyit, hogyha tele szeretnéd tankolni az autót (mondjuk 60 literes tanknál) a neked semmi 3 Ft másnak 180 Ft plusz költség – amit megjátszhatnak kétszer, így a nagy matekosok ki tudják számolni hogy 360 Ft-ot kivettek a zsebéből. Ennyit számít, a németek hogy jönnek ide? A magasabb életszínvonal és fizetések miatt nehéz kifizetni nekik az 50 Ft-tal drágább üzemanyagot? Nem értem jaj :'((((

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    Mind a WTI mind a Brent jegyzésára emelkedőben van már egy ideje a Ft/USD árfolyam meg nem változott számottevően az utóbbi időben, úgyhogy ezek alapján jogosnak tűnik az emelés, nem kényről meg kegyről van szó. A mérték az már egy nehezebb kérdés.
    Az unikumsággal kapcsolatban: Pl. az USA-ban a legtöbb helyen szintén stabilan nő az üzemanyagok ára az év elejétől, remélem nem gondolod, hogy abban is a magyar kormány vagy a MOL keze lenne.

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    A németeknél például hételején mindig olcsobb mint hétvégén.ez a 3 ft mit számít ilyen árak mellett? semmit.
    miért kell ebből hírt csinálni? nem értem.

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    És még a választások előtt is nagyon hangoztatták. Most miért nem csinálják? Igy a gazdaság nem fog beindulni! Az ilyen dolgok azt a minimális kis lendületet is megfékezik, ami szinten tartaná a gazdaságot.

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    20-25 forinttal is olcsóbb lehetne a benzin

    A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy félmegoldások helyett az emberek, és nem a költségvetés érdekeit szolgáló döntést hozzon az üzemanyagárak égbe szökésének megelőzésére – jelentette be Rogán Antal és Tállai András kedden. A frakcióvezető-helyettesek rámutattak: a 2002-es kormányváltás óta 31 forinttal drágult a 95-ös oktánszámú benzin adótartalma, ezért indokoltnak látják azt, hogy a nyersolaj árának drasztikus emelkedése miatt a kormány 20-25 forinttal csökkentse a benzin árát. Ezt elsősorban az ÁFA és a jövedéki adó együttes csökkentésével lehet megoldani.
    Létrehozva: 2005. szeptember 13., 13:35 | Utoljára frissítve: 2005. szeptember 15., 15:43

  • 2017.10.30. at 07:00
    Permalink

    már nem is kell indokolni!!felesleges. akár mindennap emelhetnek kényük kedvük szerint. vajon más országban is így emelik? vagy ez a magyar unikum !!!!

Vélemény, hozzászólás?