csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapItt a Citroën "olcsó" villanyautójának hétüléses nagytestvére!

Itt a Citroën „olcsó” villanyautójának hétüléses nagytestvére!

A B-SUV-ok között eddig nem volt hétüléses modell, ezt az űrt hivatott betölteni a C3 Aircross új nemzedéke, amely ennek köszönhetően kicsit hosszabb lett, de a formatervét is teljesen újragondolták.


Tavaly októberben mutatta be az e-C3-at a Citroën, amelyet egy olcsó villanyautónak szántak, azóta pedig az is ismert, hogy itthon is sikerült 10 millió forint alatt tartani az árát. Most végre megérkezett a nagy testvér C3 Aircross is, amelyről elöljáróban elárulták, hogy valamivel nagyobb lett elődjénél, 4,39 méter hosszú.
[BANNER type="1"]




Csakúgy mint a C3, az Aircross is a Smart Car platformra épül, a korábbiakhoz képes robusztusabb formatervvel rendelkezik, viszont a legnagyobb újdonság az utastérben keresendő, hiszen immár hétüléses kivitelben is elérhető lesz.

Motorfronton az Aircross esetében nagyobb szabadságot kínálnak a vásárlóknak, mint a kistesó esetében, hiszen az elektromos kivitel mellett tisztán belső égésű motorral hajtott, és hibrid verzió is elérhető lesz belőle. Ennél pontosabb részleteket év közepére ígértek, ugyanis a tervezett bevezetés 2024 nyarán várható.
[BANNER type="2"]


-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

2 HOZZÁSZÓLÁS

- Hirdetés -

Friss hírek