Bár a közelmúltban egyes értesülések szerint bizonytalanná vált az új, tisztán elektromos Porsche Cayenne jövője, úgy tűnik, a márka egyelőre kitart az eredeti koncepció mellett. Legalábbis erre enged következtetni, hogy immár az autó belsejét is megmutatták.
Ahogyan arra számítani lehetett, a műszerfalon egymást érik a képernyők. Közülük egyértelműen a középső multimédiás a legextrémebb. A "Flow Display" névre keresztelt panel történelmi szinten is különleges, ugyanis még soha nem került ekkora kijelző egyetlen Porsche modellbe sem - a pontos méretet viszont nem árulták el. Ezzel szemben kiemelték, hogy a digitális műszeregység 14,25 colos, míg az utasoldal elé opcionálisan rendelhető extra tablet 14,9 colos.
A fentiek tükrében talán nem meglepő, hogy az új Cayenne HUD-ot is kap. 8,7 colos átmérővel érkezik, amely az alapvető adatok megjelenítésén túl kiterjesztett valósággal (AR) dolgozik majd. Ez többek között a navigációban lehet majd hasznos, az útirányt nyilak segítségével vetíti ki a sofőr elé.