Itt egy Toyota, amiben öröm a karantén!

A világ első kompakt pickupra épített lakóautója állítólag a Toyotától érkezett

Mintha az Űrgolyhókból bukkant volna elő a Toyota Chinook, legalábbis az utasterét nézegetve. Ám más érdekessége is van az autónak. Állítólag ez volt a világ első olyan lakóautója, amelyet kompakt pickupból fejlesztettek és építettek.

Már a hatvanas években megjelent a Toyota pickupja, amit mi most Hilux néven ismerünk, és már a kezdetek kezdetén meglátták benne a lehetőséget a különböző műhelyek, hogy lakóautóvá faragják. Persze ugyanez az ötlet a Toyota Motor Sales vezetőségének is szöget ütött a fejébe, de a rengeteg amatőr próbálkozás egyike sem győzte meg őket. Kivéve egyet. A Chinook International nevű vállalat alkotásában már meglátták a fantáziát. Persze a Chinook sem a hatvanas években kezdte az ipart, már 1938 óta lakóautókat fejlesztett a cég. A két cég között végül 1973-ban jött létre a megállapodás a lakóautó sorozatgyártására. Ráadásul ez elég nagy durranás volt, hiszen a Toyota bármely korábbi exportpiaci megállapodásánál komolyabb szerződést kötöttek. Öt évre és tízezer autóra szóló, több millió dolláros papírt írtak alá. A megfizethető lakóautót a Toyota kereskedői hálózatában tervezték forgalmazni, a bevezetés lépcsőit is pontosan kidolgozták. Már 1974-ben piacra került a nyújtott tengelytávú Hilux padlójára épülő, kétliteres, 106 lóerős motorral szerelt, hátsókerék-hajtású Toyota Round Tripper.
Hirdetés
Később elhagyták ezt a fantázianevet és csak Toyota Chinook maradt. Az autó előnyei között említhető az akkoriban gazdaságos hajtáslánc a kompakt méretek és az utóbbi ellenére, víztartállyal, kézmosóval, hűtőszekrénnyel, étkezősarokkal, valamint egy kétgyermekes fiatal család számára elegendő alvóhellyel rendelkező lakrész. A Chinook rövid időn belül Észak-Amerika három legnépszerűbb lakóautójának egyikévé vált, amikor pedig az ötéves együttműködés véget ért, tömegével jelentkeztek a Chinooknál a versenytársak, hogy a Toyota helyébe lépjenek. Napjainkra sajnos már nagyon kevés ép állapotú Toyota Chinook maradt fenn. Mégsem kapkodtak iránta az ilyen ritkaságokra éhes műgyűjtők. Ám a koronavírus járvány miatt megőrült világban fordult a kocka. Egy tulajdonos idén nyáron áruba bocsátotta Toyotáját. Hatalmas licitháború indult az összkerékhajtású (az eredeti Chinookok mind hátsókerék-hajtásúak voltak), módosított futóművű, Toyota Supra kagylóülésekkel felszerelt lakóautó iránt. A mélybarna fényezésű jármű az ezredforduló táján a Chinook központi műhelyében teljes körű felújításon esett át. Nem sokkal később a vállalat megszűnt létezni, így az autó eszmei értéke is tovább nőtt. Végül 49 ezer dollárért, körülbelül 15 millió forintért talált gazdára.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?