Jó ez a fenék, de még nem tudjuk, mit rejt
Újabb gyári képeken a Mazda6 SW
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A nemrég leleplezett szedán után az új 6-os Station Wagon változatát Párizsban fogja bemutatni a Mazda, addig ízelítőként íme néhány új fotó a mutatós kombiról.
Még nem tudjuk, hogy a szedánhoz képest mekkora, mennyivel nagyobb a kombi, s azt sem, hogy mennyi csomag fér a poggyászterébe - de legalább jól néz ki
Szépen csöpögtet a Mazda: a minap Moszkvában debütált a limuzin, a kombi premierje meg a hónap végi Párizsi Autószalonon esedékes. De, hogy addig is jól aludjunk, a korábbi egyetlen képet követően újabb hivatalos fotók jelentek meg az SW-ről. [BANNER type="1"] Ezekből úgy fest, a sportosság, a sportkombiság látszatáért igen szűkre szabták az amúgy mutatós farrészt, azt persze még mindig nem tudni, mekkora is a csomagtartó. A most kifutó generáció puttonyosának 520 literes volt a raktere, remélhetőleg a következő szériáé sem lesz (sokkal) szerényebb. Az mindenesetre biztató, hogy az ötödik ajtó mélyre nyúlik, így valószínűleg kényelmesen alacsony lesz a rakodóperem.
Október közepén már meg is kezdődik a forgalmazása, azaz legkésőbb jövő év elejére hozzánk is biztosan befut a limuzinként vagy SW-ként elérhető új Mazda6






Tetszik, bár az orra erősen Infinitis lett.