Jön az ID.4, a Volkswagen elektromos szabadidő-autója

A Volkswagen megerősítette, hogy ID.4 néven érkezik az ID Crozz tanulmány szériaváltozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok bemutatóról maradtunk le személyesen a Genfi Autószalon lemondása miatt, de a gyártók szerencsére ellövik a puskaport: az interneten rántják le a leplet az újdonságokról. Így tett a Volkswagen is.

A Volkswagen bejelentette, hogy a korábban ID Crozz tanulmányként bemutatott elektromos szabadidő-autóját ID.4 néven küldi gyártásba. Hogy még jobban fokozzák a várakozást, rögtön közzé is tettek néhány fotót egy relatíve gyengén álcázott változatról és elárultak pár részletet is az autóról. Mint sokan mások, a német gyártó is az internetes élő videóban mutatta meg a világnak, hogy min dolgozik, ezzel helyettesítve kicsit az elmaradt személyes megtekintés varázsát.
Hirdetés

Az újdonság kizárólag elektromos hajtással és hátsókerék hajtással lesz elérhető, de természetesen érkezik majd összkerekes változat is. A teljesítményről még nem árultak el részleteket, de a WLTP szabvány szerinti 500 km feletti hatótáv alkalmassá teszi majd hosszabb távok megtételére is. Ahogy más gyártóknál, úgy a Volkswagennél az ID.4 is elérhető lesz többféle akkumulátorral és teljesítményszinttel, így aki csak városi autónak akarja használni, annak elég lehet egy szerényebb hatótávú kivitel is. Az ID.3 mellett az ID.4 is a zwickaui gyárban fog készülni, és a teljes előállítás is karbonsemleges lesz. Mind az ID.3, mind az ID.4 a Volkswagen elektromos autók számára tervezett MEB platformjára épül, melynek hála igen nagy utasteret lehet kialakítani, és a súlyelosztás tekintetében is nagyobb a mérnökök mozgástere. Az akkumulátor a padlólemezben kap helyet, ezzel is törekszenek a súlypont alacsonyan tartásán, ami jótékony hatással van az autó futására és kanyarstabilitására. A beltérben mindent fizikai gombok használata nélkül, érintésérzékeny felületeken vagy hanggal vezérelhetünk.
A Volkswagen elektromos megújulásának sikerességét jövendöli, hogy az ID.3-ra a tervezett 30 ezer modell helyett 37 ezer megrendelés érkezett. Az egyetlen hátráltató tényező az autó szoftvere, ami a hírek szerint még hemzseg a hibáktól és nehezíti az első modellek leszállítását. Az ID.4 először Európában lesz elérhető, az Egyesül Államokban csak ezt követően kerül bevezetésre, igaz még az ID.3-asok sem értek a szalonokba, az öreg kontinensen sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?