Jóval nagyobb, mint tűnik. Itt az Ioniq 5!

Akár 480 kilométeres hatótávval és több mint 300 lóerővel érkezett a Hyundai jövője

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyra nőtt kisautóként érkezett a Hyundai Ioniq 5 névre hallgató új villanyautója, mely helykínálatában, hatótávolságában és kinézetében is több mint korrekt.

Felhasználva a Konával és az Ioniqkal szerzett villanyautós tapasztalatait a Hyundai elindította új, jövőbe mutató modellcsaládját Ioniq néven. Az első modell az Ioniq 5 éppen most mutatkozott be, és abba a sorba állították, amiben a teljesen elektromos hajtásúnak épített autók is hagyományos autó külsőt kapnak. Az Ioniq 5 nem néz ki ufónak, nem úgy különleges, mint egy Renault Zoe, vagy egy Volkswagen ID.3, itt a dizájn vagány, elegáns, mégis merész és nagyon más ahhoz képest, amit eddig a márkától láttunk. Az Ioniq 45 tanulmányautóhoz képest megtartottak elég sok fontos részletet, mint a mélyre süllyesztett fényszórók, vagy a kiemelt kerékjárati ívek, de még a 20 colos felniket is, amik speciális kis légellenállású dizájnt kaptak. Kisebbnek tűnik, mint amekkora valójában. Az Ioniq 5 formája kisautós, legfeljebb kompaktos, mégis 4,6 méter hosszú, 1,89 méter széles, 1,6 méter magas,

a tengelytávolsága kereken 3 méter, ami hajszál híján akkora, mint egy nyújtott tengelytávú 7-es BMW-é.

Ezeket látva nem is fura, hogy SUV-nak és crossovernek is hívják, méreteivel valóban a nagyok között játszik, és szerencsére ez belül is meglátszik. A hely hatalmas, láb- és fejtér is jut bőven mindenkinek, a műszerfalat pedig úgy alakították ki, hogy a középkonzolt teljesen kihagyták, így kényelmesen át lehet csusszanni az első üléseken, ha a szűk parkoló miatt csak a másik oldalon tudnánk kiszállni. Ebben segít a tologatható könyöklő is, 140 centis úton mozog az egész középső doboz. Csomagtere is hatalmas, 531 literes, amit még az orrában is kiegészíthet egy kisebb, 24-57 literes csomagtartó, kiviteltől függően. Az utastérben alkalmazott anyagok legtöbbje újrahasznosított műanyagból készül, az ülések speciális vázuknak köszönhetően 30%-kal vékonyabbak, mint egy hagyományos autóban, ezzel is növelni tudták a teret, valamint az ülések el is fektethetőek. A letisztult beltér érdekessége a Mercedes megoldásához hasonló, egy üveglap alá épített dupla kijelzős műszerfal-multimédia egység, melyben két 10,25 colos kijelzőt találunk. A tetőbe kerülhet napelem is, hogy az autó akkor is tudjon töltést felvenni, ha csak áll, viszont az Ioniq 5 töltése már alapból is kellőképpen hatékony.
Hirdetés
Kétféle akkumulátorral készül, 58 és 72,6 kWh-s kapacitással. Töltést akár 350 kW-os töltőről is fel tud venni, mellyel 5 perc alatt 100 kilométernyi hatótáv is beletölthető. A kétféle akkumulátort többféle hajtáskombinációval kérhetjük. Az alapmodell a kisebb akkumulátorral csak hátul hajt, 170 lóerő és 350 Nm nyomaték a teljesítménye, első villanymotorral kiegészítve 235 lóerőt és 605 Nm nyomatékot teljesít, mellyel 6,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. A nagyobb akkumulátorral 217 lóerős a hátsókerekes kivitel, 305 lóerős, 605 Nm nyomatékú az összkerékhajtású, amivel már sportautós 5,2 másodperc a 0-100. A 72,6 kWh-s akkumulátorral szerelt hátsókerekes kivitel hatótávolságát adta meg egyelőre a gyártó, ami 480 kilométer WLTP szerint, a szupergyors töltést kihasználva ilyen adottságokkal már egészen közel kerülhet a hagyományos autók használhatóságához, amennyiben a töltőinfrastruktúra is hasonlóképpen fog fejlődni rövid időn belül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.02.23. at 12:37
    Permalink

    Szép. Nagyon szép. Letisztult vonalak, semmi sallang. Belül ugyanez. Brávó!
    De én is beleestem abba a csapdába, amit a cím elolvasása alapján nem értettem elsőre. Ez egy óriási autó. Azt hittem a mostani Hyundai Ioniq méretei, de mekkorát tévedtem.
    És ha ilyen óriási – 4 méter 60 cm – akkor hogy-hogy csak 531 literes a csomagtartója. Ahhoz képest nagyon kicsi. Hát az orrában van-e még csomagtartó?
    Úgy látszik a Hyundai is szeretne egy Bmw X6-s tankot a repertoárjába.
    Ilyen méretekkel biztos nem kéne. Kár, pedig első ránézésre musthave érzés volt.

  • 2021.02.23. at 12:41
    Permalink

    Milyen érdekes, hogy míg a normál személyautóknál mára kiforrta magát, hogy elsőkerék-meghajtás lett az általános, addig a villanyautóknál mintha a hátsókerék meghajtást favorizálnák.

Vélemény, hozzászólás?