Jövőre jön a Ford Puma elektromos változata

2024-ben érkezik az elektromos Ford Puma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Transit Courier bemutatása kapcsán ejtették el az információt a Ford szakemberei: a Puma is megkapja az elektromos Courier hajtását.

Ahogy a fejlesztést végző török Otosan Ford képviselője fogalmazott, párhuzamosan fejlesztik egymással Puma és a Courier elektromos hajtását, ami valószínűleg azt is jelenti, hogy ugyanazokat a főegységeket használják majd. Magyarán a 100 kW, azaz 136 lóerős villanymotor a Pumában is az első kerekeket hajtja, és az akkumulátor töltése is lehetséges lesz 100 kW teljesítménnyel. Az akkumulátor kapacitását egyelőre titokban tartják, de a töltési adatokból 60 kWh körüli kapacitás, és 370 km körüli hatótáv adódik, így az elektromos Puma képességei valószínűleg hasonlóak lesznek a Peugeot e-2008-aséhoz. Úgy tűnik, a Fiesta kivezetése után a Pumát szánják a Ford kínálat alapmodelljének, és ahogy korábban Martin Sander, a Ford európai részlegének vezetője is jelezte, az elektromos kivitel bemutatása után hosszú ideig piacon szeretnék tartani – egyes feltételezések szerint akár 2029-ig is kitarthat egy-két komolyabb frissítéssel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?