Kategóriájához képest fillérekért adja luxusautóját a Huawei

Mercedes-Benzre hajazó névvel támad a német és brit konkurensekre az új Huawei csúcsmodell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az S800 külsejét már tavaly leleplezték a kínaiak, ezúttal az utastérbe engedtek betekintést.

Maextro S800 néven érkezik a telefonjairól ismert Huawei és a JAC új csúcsragadozója. A megosztó formájúra rajzolt luxusautó érkezése már nem újdonság, ellenben az utasteret eddig nem mutogatták. Egyelőre kérdéses, hogy Európába elhozzák-e az 5,48 méter hosszú négyajtóst, de Kínában erős konkurenciát kaphat a Mercedes-Maybach, a BMW és a Rolls-Royce, nem véletlen, hogy bizonyos megoldások ebből az irányból érkeztek.   Ebben a kategóriában nem kérdés az anyagok minősége, finom a kétszínű bőrözés, de igazi fa is jutott a fedélzetre. A három képernyőből álló műszerfal erősen hajaz a Mercedes Hyperscreen rendszerére, de a stuttgarti autók Burmester hifijének hangszóróit is ügyesen lemásolták. A hátsó sorban két fotel várja a pihenésre vágyókat, az anyósülés mögötti akár le is fektethető a nagyobb kényelem érdekében. A felszereltség része a pezsgőspohár és a hűtő, de van kézbe vehető tablet, a Rolls-Royce stílusában a csillagos eget is plafonra varázsolták a tervezők. Amiben alulmarad az S800, az a dugattyúk száma. A nagyobb akkumulátoros változatban egyetlen egyet sem építenek be, a 94 kWh-ás telepnek és a három villanymotornak a feladata mozgatni a 2,7 tonnás testet a rendelkezésre álló 863 lóerővel. Érkezik egy 63 kWh-ás verzió is, amelyhez kiegészítésként egy 1,5 literes négyhengerest társítanak generátorként, az autó tömege így 2,9 tonna, a lóerők száma 530. Az alapár átszámítva 50 millió forint lehet, ami nem rossz ajánlat, egy Mercedes-Maybach S480 Kínában 73 millió forinttól vihető haza.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre