Kényelemre vágyó nagycsaládosoknak: Citroën Grand C4 SpaceTourer

Citroën Grand C4 SpaceTourer 1.5 BlueHDi 130 Automata Feel teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hat évvel ezelőtt debütált a Citroën C4 Picasso harmadik, egyben a Grand C4 Picasso második generációja. Tavaly leginkább nevet váltottak: C4 SpaceTourer és Grand C4 SpaceTourer néven folytatták karrierjüket.


Alaposan megkavarta egyterűinek kínálatát tavaly a Citroën. Kifutottak a Picasso szériák (amiből persze a még Xsara alapú, buborékforma Xsara Picasso volt az első). A C3 Picassót már korábban nyugdíjazta a C3 Aircross, míg a C4 Picassókat C4 SpaceTourer névre keresztelték a furgonos személyszállító "nagy" SpaceTourer után. Szokni kell, hogy a Grand C4 már nem Picasso, de a lényegén ez nem változtat: a 4,6 méteres, kerekded, de mégis praktikusan hasábformájú autó szokatlanul tágas. Méretével, de puszta létezésével is egyedülálló lassan a kompakt-egyterű szegmensben.
Hirdetés

A Citroën, legalábbis a Grand C4 SpaceTourerrel még nem ült fel a crossover-SUV-vonatra, ennek pedig előnye, hogy ha nem is egy Dacia Lodgy szinten olcsó autó, de azt és a haszonjármű-alapú hétüléseseket leszámítva mégis a legolcsóbb ajánlat, alapváltozata akciós áron 6,4 millió forintról startol a 130 lóerős 1,2 literes, 6 fokozatú váltós és turbós benzinmotorral, amivel "nagycsaládos" ára 3,9 millió forint. Ráadásul alapból nagyon jól, sok egyéb mellett kétzónás automata klímával, elektromos rögzítőfékkel, tolatóradarral, 6 hangszórós és kihangosítós, érintőképernyős hifivel felszerelt.

Ha a második, Feel felszereltségű, dízelmotoros és automata váltós tesztautó 8,15 millió forintos listarárára pillantunk, nem olcsó, de a nagycsaládosok 5,65 millióért megkaphatják, márpedig ennyi pénzért nagyon is jó ajánlat!


A C4 SpaceTourer igazi családi autó, guruló nappali, második sorában három egyenértékű, isofixes üléssel. Ezek az ülések persze csöppet keskenyek, de az azért mégis nagy szó, hogy három gyerek, illetve három gyerekülés gond nélkül, biztonsággal elfér. Még leghátra is be lehet férni, felnőttként is, igaz, ott azért az ülés mérete és a helykínálat sem az igazi, élni kell azzal a trükkel, hogy a második sor üléseinek tologathatóságával az ottani lábteréből is lecsippentünk egy kicsit. A gyerekeket nem fogja zavarni, azért viszont iszonyatosan hálásak, hogy az egyterűből jó kilátást kapnak. Nem csak ők, a kifejezetten kényelmes első ülésekben helyet foglalók is, ugyanis elöl osztottak, és így nagyon keskenyek a tetőoszlopok.
A hasábforma jól átlátható, van gyerekfelügyelő tükör is, aminek nem csak az a lényege, hogy a szülő rá tud nézni csemetéjére menet közben, hanem az is, hogy a hátul ülő gyerek ugyanabban a tükörben szintén láthatja a sofőrt, leginkább szülőjét. Az ilyen apróságoktól, sok-sok pakolórekeszétől lesz nagyon is szerethető a Grand C4 SpaceTourer, persze valódi ütőkártyái is bőséggel vannak, például 7 üléssel is 170, öttel 645 literes, csaknem 2 köbméteresre és 2 méter hosszúra bővíthető raktere és komfortos vezethetősége. A komfort nem csak a rugózási kényelmet illeti, amiben tényleg nagyon jó, hanem a kulturált hajtásláncot is. A 1,5 literes, már több autóban próbált BlueHDi, azaz AdBlue adalékos dízel csak indítás után és akkor is csak terhelve dízeles hangú, bemelegedve érezhetően tompul a hangja, legalábbis a jó zajszigeteléssel, kívülről pedig kevéssé szokás hallgatni. A dízelhez nagyon jó párosítás a 8 fokozatú automata váltó, ami a japán Aisiontől érkezik. Nem olcsó, 650 ezer forintos tétel, de iszonyatos kényelmet ad. Váltásai finomak és okosak, még motorfék-hatás is bőségesen van, kevéssé kell belenyúlkálni működésébe a kormánykerék mögötti szarvakkal.
Méretével (4,6 méteres hosszúság, 1,83 méteres szélesség) a Grand C4 SpaceTourer városban még éppen élhető, előnyére válik, hogy kerekei nagyon alászedhetők, így fordulóköre meglepően kicsi. Dízelmotorral igazi terepe a hosszú távú utazás, akár országúton, akár autópályán. A 130 km/órás tempót is mindössze 2000/perc főtengelyfordulattal vihetjük a 8 fokozatú automatával, a BlueHDi ilyenkor alig hallható, s nem fogyaszt többet 5,5 liternél, ha csupán 120-ra vesszük vissza a tempót, máris egy literrel visszük lejjebb a fogyasztást, országúti tempónál nagyjából 1,5-2 literrel kevesebbel is megelégszik. Városban nyilván leginkább a dugó mértékétől és attól függ az étvágya, hogy egy-egy bemelegítési ciklus hány kilométerre oszlik el. A verdikt egyértelmű, a Grand C4 SpaceTourer finom és tökéletes családi autó, dízelmotorral pedig csak azoknak ajánlható, akik egy-egy indítással 20 kilométer fölötti távokat autóznak. Nekik viszont nagyon!
Árak
Tesztmodell alapára
7 550 000 Ft (2019.12.04.)
Tesztautó ára
8 150 000 Ft (2019.12.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
300 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
Végsebesség:
198 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
3,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4602 mm
Szélesség:
1826 mm
Magasság:
1644 mm
Saját tömeg:
1422 kg
Össztömeg:
2190 kg
Tengelytáv:
2840 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
170-645-18 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
890-990 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200-370 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1330 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1160 mm
Csomagtér magassága:
850 mm
Csomagtér hossza:
1050 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1950 mm
Raktérnyílás szélessége:
1130 mm
Raktérnyílás magassága:
860 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro6.2
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
300 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
198 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
CO2-kibocsátás:
99 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
3,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.12.04. at 09:41
    Permalink

    Jó kis összefoglaló.
    Sokáig ilyen feel felszereltségű volt a tervben , végül Touran lett.
    Osszehozva hasonló felszereltség esetén 350000 lett drágább a Touran , viszont összességében a jobb összeszerelési minőség és az ertektartas miatt maradtam a Touran nál.
    Egyébként jelenleg nem is arul 4 hengeres benzinest a Citroen

Vélemény, hozzászólás?