Készül az elektromos Rolls-Royce

Sem hibrid, sem konnektoros hibrid Rolls-Royce nem lesz, de az elektromos már készül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Silent Shadow lehet a neve az első teljesen elektromos Rolls-Royce luxusautónak. Már készül, a hajtásláncot tesztelik, ami közös lehet az egyik BMW modellével.

Egészen különleges módon bánik a Rolls-Royce a technológiai fejlesztésekkel. Addig nem is alkalmazzák a legújabbakat a legfontosabb modellekben, mint például a Phantom, amíg nem működik minden teljes mértékben üzembiztosan. Éppen ezért a Phantomban például nincsenek új vezetéstámogató rendszerek, azt vallják, hogy amíg nincs készen valami, addig nincs helye Rolls-Royce-ban. Így állnak az elektromosítás kérdéséhez is, nem hisznek a félmegoldásokban; hibridet nem fognak csinálni semmilyen formában, csak tisztán elektromosat. Már le is védetett egy sokat mondó nevet a Rolls-Royce tulajdonosa, a BMW, méghozzá a német hatóságoknál: Silent Shadow. Tökéletesen beleillene az elnevezés abba a sémába, amit a Rolls-Royce használ. A Silent pedig nem jelenthet mást, minthogy ez már az elektromos modell neve lesz. Egyelőre nem tudni róla semmi pontosat, de az biztos, hogy a gyártó már nem egyszer vetette fel az ötletet. Először a 102EX prototípus esetében, mely egy korábbi Phantomból épült teljesen elektromos hajtással, majd a 103EX-szel, ami pedig egy futurisztikus kétajtós prototípus. Utóbbi formája meglehetősen tanulmányautós, ugyanakkor találkozhatunk a rajta használt jegyekkel a jövőben. Hajtásláncáról egyelőre annyi derült ki pletykák alapján, hogy a BMW i7-tel azonos technikát fog használni, ami egyáltalán nem meglepő, korábban a V12-es benzinmotor 6,6 literes verzióján is osztoztak. Nem tudni pontosan, mikor jelenhet meg az elektromos Rolls-Royce, de hamarosan itt az ideje ennek a világnak is.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.01.19. at 14:18
    Permalink

    A gazdagok saját magukkal basznak ki. Vesznek maguknak autó helyett egy közlekedő tudó társalgó/tárgyaló szobát Megölik a sebesség az autózás élményét. Meg is érdemlik ezek a nagyon fontos, pótolhatatlan emberek.
    Nyugodtan mondhatom, hogy én ilyet soha nem vennék, még akkor sem, ha irtózatosan gazdag lennék. Szerintem ilyet az vesz, aki kényszeredetten be akar illeszkedni a felső 10 ezer köreibe, vagy már oda született.

Vélemény, hozzászólás?