Készül már az új Peugeot 208, itt vannak az első fotók

Közúton tesztelik a legújabb Peugeot 208-at, érdekes részleteket hoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges dizájnmegoldásokkal érkezik a Peugeot kisautója, ezekből párat el is árulnak az új 208-ról készült első kémfotók.


Most először láthatjuk a készülő Peugeot 208 második generációját, és egyből elég sok ki is derül róla. A PSA csoport új kisautója bár erősen álcázott formában jelent meg közúton, mégis valószínűleg több látszik rajta, mint amennyit szerettek volna megmutatni. Ilyen például a két első fényszóró, melyek magukba foglalják a nappali menetfény három pálcás LED csíkját. A hűtőmaszkot alaposan eltakarták, de valami hasonlóra kell számítanunk, mint az 508 esetében.
Hirdetés

Alapos a gyanú, miszerint itt már a GTi verziót, vagy a GT-Line-t láthatjuk, erre utal ugyanis a tisztességes hátsó légterelő. A hátsó lámpákból csak a szélső kis részeket hagyták szabadon, ám az álcafólia alatt felsejlik az 508-hoz hasonló összekötő elem is, valamint különös, hogy a kilincs is a lámpák magasságába került. Az EMP1 padlólemezre épülő új 208-ról egyelőre sokat nem tudni hivatalos forrásból, így motorkínálatára sincsenek még pletykák, ám abból többet fogunk megtudni állítólag heteken belül, amikor megjelenik a DS3 Crossback, mellyel szinte mindenük meg fog egyezni. További pletykaként terjed, hogy a 208-ból készül elektromos változat, valamint a GTi-ből, ja meg persze a következő Opel Corsából is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?