Kevés villany Fiat 500 fogy, 2000 embert pihentet a Stellantis

Nem fogynak a villanyautók, kényszerpihenőre küldi munkavállalóit a Stellantis

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Időszakosan több mint 2000 dolgozót mellőz a gyártás során a Stellantis az olaszországi gyárában, miután az elektromos autókra a várnál kisebb a kereslet.

Február 12. és március 3. között 2250 dolgozót helyez parkolópályára a Stellantis az olaszországi Mirafiori mellett fekvő létesítményben, mivel a kereslet nem az előzetes elvárásoknak megfelelően alakul. Az említett több mint 2000 munkavállaló közül 1250-en az elektromos Fiat 500-ason, míg a fennmaradó 1000 ember a Maserati modelleken dolgozik jelenleg, az Automotive News Europe értesülései szerint őket "ideiglenes elbocsátással" küldik majd haza február elején.
Hirdetés
Az olasz szakszervezetek nem meglepő módon elégedetlenségüket fejezték ki a döntéssel kapcsolatban, és azonnal tárgyalásra hívták a Stellantis képviselőit. A konszern nem először folyamodik ehhez a megoldáshoz, hiszen múlt év októberében és novemberében is hasonló módon jártak el, amikor a kereslet beszakadt. A visszaeső villanyautó-piac Olaszországban többek között azzal magyarázható, hogy az elektromos jármű vásárlásán gondolkodók kivárnak, ugyanis a kormány nemrég egy egymilliárd eurós támogatási csomagról nyújtott be tervezetet, amelyet február elején fognak tárgyalni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?