Ki adja az akkumulátort a Formula E autóihoz?

A Panasonic és a Sony is indul a beszállítói versenyben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összesen kilencen indulnak azon a pályázaton, amelyen eldől, hogy kik válnak a Formula E akkumulátor-beszállítóivá 2018-tól.

Bár a Formula E ugyanolyan hivatalos FIA versenysorozat, mint például a Formula-1, az elektromos autók versenyét - érthető módon - messze nem övezi akkora érdeklődés, mint a több évtizedes múlttal rendelkező száguldó cirkuszt. Egyelőre. A szponzorok és beszállítók viszont már egyre nagyobb számban jelennek meg a Formula E körül is. Most nyáron zárult a Formula E 2018-ban hatályba lépő akkumulátor-beszállítói pályázata, amelyen a várakozáson felül, 9 cég is részt vett.
Hirdetés
A Sony és a Panasonic egyaránt indulása óta aktívan figyelemmel kíséri a Formula E történéseit, és a jövőben akkumulátorbeszállítóként jelen is kívánnak lenni a versenysorozatban. Csakúgy, mint a Total, amely a közelmúltban 1,1 milliárd dollárért vásárolta akkumulátorgyárat. Ezenkívül a Renault, a DS, a Mahindra a Williams Advanced Engineering és a Redbull Technologies szintén pályázatot nyújtott be, a kilencedik résztvevőről viszont nincs biztos információ. Az viszont tudható, hogy 2014-ben például a McLaren Electronic Systems szállította a motorokat valamennyi csapat számára - bár ebből semmilyen messzemenő következtetés nem vonható le az akkumulátorokra vonatkozóan.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?