Kifejezetten Európára szabta új SUV modelljét a Kia!
Hamarosan érkezik hazánkba a márka új szabadidő-autója, íme a részletek!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Most először közölt részletes specifikációt a Kia arról a vadiúj modelljéről, amely biztosan érkezik Magyarországra is. Mutatjuk, mit érdemes tudni róla!
A Kia EV5 csak Európában lesz újdonság, hiszen Kínában már korábban bemutatták. Persze szinte biztosra vehető volt, hogy előbb-utóbb hozzánk is megérkezik. Ez az idő pedig most jött el. A márka ismertette az öreg kontinensre érkező EV5 technikai specifikációját. Eszerint kétféle felszereltségi csomaggal lesz elérhető, amelyek a Base Line és a GT-Line nevekre hallgatnak. Ettől függetlenül az EV5 hossza 4,61 méter, a szélessége 1,88 méter, magassága 1,68 méter, míg a tengelytáv 2,75 méter.
Szintén közös vonás a 44 literes első csomagtér (frunk), de a 215 lóerős, 295 newtonméteres nyomatékot kínáló villanymotor is egységes, amely 8,4 másodperces 0-100 km/órás vágtát tesz lehetővé. Némi különbség a nagyfeszültségű akkumulátorok esetében mutatkozik. Kizárólag a Base Line csomagnál választható a kisebb, 60,3 kilowattórás telep. Ezzel szemben a nagyobb, 81,4 kilowattórás mindkét verzióhoz elérhető. A belépő szinten 530, míg a GT-Line felszereltséggel 505 kilométeres hatótávot ígérnek a WLTP ciklus szerint. Mivel mindkettőbe ugyanolyan teljesítményű villanymotor kerül, így a különbséget nagy eséllyel a nagyobb felniméret (Base Line 18 col, GT-Line 19 col), illetve a GT-Line-ba kerülő esetleges extrák plusz tömege jelentheti. Utóbbi csupán feltételezés, mivel a Kia nem árulta el az autók saját tömegét.



