Kínában kapták lencsevégre a Volkswagen Arteon kombit

Puttonyosként is megtartotta szépségét az Arteon, az európai megjelenés még kérdéses

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A lapos ötajtós Arteonhoz passzoló, Shooting Brake stílusú kombival bővül a Volkswagen kínálata, legalábbis Kínában.

Tavaly már felröppent a pletyka, hogy hamarosan elkészül az Arteon kombiváltozata, Kínában pedig a Volkswagen és a FAW (First Automotive Works) közös munkájának köszönhetően már kézzel fogható az eredmény. A helyi piacon ugyan Volkswagen CC Travel Edition lesz a típus hivatalos neve, azonban jól látszik, hogy itt az Arteon kombi kiviteléről van szó. A fronton nem látható számottevő változás, csupán a lökhárítón igazítottak egy kicsit, a sok krómmal operáló, lámpákkal összefolyó maszk a három éve debütált ferdehátúé.
Hirdetés
Az érdekesség a B oszlop után kezdődik, innentől ugyanis nem lejt olyan radikálisan a tető, mint a ferdehátú változatnál, a hátsó szélvédő pedig a hagyományos kombikkal ellentétben nem függőleges, hanem a manapság divatosabbnak számító döntött megoldást választották a tervezők. A kombin is króm díszíti az ajtók alját és a kipufogó környékét (a fotókon szereplő példányon csak a króm hűlt helye látható az ajtókon), pluszban pedig fekete műanyagozást is kap a puttonyos változathoz, ezzel pedig enyhe terepjárós hangulat is jár az Arteonhoz. A hírek szerint a motortérben kétliteres TSI motor kapott helyet, ami 186 és 220 lovas teljesítménnyel készül, a sebességváltást pedig hétsebességes DSG-re bízzák, de a négykerékhajtás elérhetősége is valószínű. Egyelőre nem tudni, hogy a modellből készül-e európai kivitel, bár szinte biztos, hogy lenne kereslet a dögös kombira.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?