Kínában készül a Mercedes-Benz GLC

Elindult a Mercedes-Benz GLC SUV kínai gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A GLA-osztály gyártása hat hónappal ezelőtt indult a pekingi gyárban, melyhez most a GLC is csatlakozott.


Befejeződött a pekingi gyár második ütemének fejlesztése, melynek keretén belül új karosszéria és összeszerelő üzemeket adtak át, emellett pedig idén áprilisban elkészült a GLA-osztály vadonatúj fényező műhelye is. Most pedig a múlt héten próbált GLC-vel bővült a Kínában készülő Mercedes-paletta.
Hirdetés
"Kína már az első számú piacának számít a GLA és GLK modelleknek, melyhez most a GLC is csatlakozik" - mondta Hubertus Troska a Daimler AG igazgatótanácsának tagja. Jól mutatja a pekingi gyár növekedését az a szám, hogy idén több mint 200 ezer autó fog legördülni a gyártósorról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:41
    Permalink

    A Mercedes elég szigorúan veszi a minőséget. Ugyanannak a német cégnek ahol én dolgoztam, a kínai leányvállalatától nem fogadták el egy alkatrészt minőségét az E osztályhoz.
    Amíg nem tudtak javítani a szériagyártás minőségén addig repülővel szállították Ferihegyről Pekingbe a mi alkatrészünket, hogy ne állítsák meg az ottani szerelősort.

  • 2017.10.28. at 11:41
    Permalink

    Azért ez így eléggé sántít mivel szerencsére csak a Kínai piacra szánt modellek készülnek ott … az EU verziók nem ! egyébként GLA , C hosszított ,E és most a GLC készül ugyan abban az üzemben .

Vélemény, hozzászólás?