Kínai hajtáslánccal érkezhetnek a jövő Opel, Peugeot és Citroën modelljei

Úgy tűnik, a legendás európai márkák hamarosan kínai "szívet" kaphatnak

A Stellantis és a Leapmotor együttműködése a közeljövőben még szorosabbá válhat, ennek eredményeképp az "európai" márkák is kínai hajtáslánccal készülhetnek.

Jelenleg a Leapmotor kínálata egyedülálló a Stellantis konszernen belül, hiszen kizárólag a kínai márka kínál EREV hajtásláncú autót. Ennek lényege, hogy a belső égésű motor nincs közvetlen összeköttetésben a hajtott tengellyel (vagy tengelyekkel), csupán generátorként funkcionál, így töltve a nagyfeszültségű akkumulátort, amely a villanymotoroknak biztosítja az energiát. Mivel az EU végül elkaszálta a belső égésű motorokra vonatkozó tiltást, úgy tűnik, a legtöbb európai gyártó az EREV és PHEV rendszerek felé fordul. Tianhsu Xin, a Leapmotor nemzetközi vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott ezekről, hogy ezek "jó átmeneti megoldások" a teljesen villanyos gépjárműpark felé vezető úton. Nemrég viszont már azt mondta az Autocarnak, hogy a technológiát átvehetnék a Stellantis márkái is, így a közeljövőben könnyedén megjelenhetnének EREV hajtásláncú Opel, Citroën, Peugeot, Fiat, vagy akár DS modellek is. Xin kifejtette, a gigakonszern és a Leapmotor közötti megállapodás egyik alapfeltétele a különböző technológiák megosztása volt, bár ez egyelőre még értelemszerűen gyerekcipőben jár. Kiemelte, a platformok megosztása is egy járható út lehet, majd utalt rá, hamarosan olyan Leapmotorok is érkezhetnek Európába, amelyek valamelyik Stellantis platformra épülnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?