Komoly szigorítás vár a villanyautókra
Hangosabbá kell tenni a villanyautókat
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A villanyautók csendessége miatt bekövetkező baleseteket szeretnék megelőzni egy új szabályozással.
2019-től hangosabbak lesznek a villanyautók
A villanyautók rengeteg előnye közül az egyik akár még hátránynak is nevezhető. Ez pedig nem más, mint a csendességük. Ez egy pozitívum az utastérben ülők számára, de a külvilágnak is, hiszen a zajterhelést csökkenti. Ugyanakkor kockázati tényező is, hiszen a nehezebben észrevehető autók számos balesethez vezethetnek.
[BANNER type="1"]
Az egyik fronton a világ jobbá tételének kulcsai lehetnek a villanyautók, másrészt viszont veszélyesebbek a csendességük miatt
A brit The Guardian számolt be arról, hogy a szigetország Balesetmegelőzési Bizottsága egy felmérés során megállapította: hogy a csendesen közlekedő autók 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel üthetnek el gyalogosokat vagy kerékpárosokat, mert nem észlelik őket időben. A brit lap értesülései szerint éppen ezért Európában minden újonnan eladott elektromos és hibrid autót egy hangszóróval is fel kell szerelni 2019-től. Sőt, állítólag a már forgalomba helyezett villanyautókba is be kell szerelni egy ilyen szerkezetet 2021-ig!
Furcsa, hogy a már forgalomba helyezett járművekre is alkalmazni akarják a szigorítást
A javaslat szerint a 20 mérföld/óra (32 km/h) sebesség alatt közlekedő járművek fehér zajt fognak sugározni egy hangszóróból, amely nem zavarja az utasokat, ám a járókelők és a kerékpárosok számára is könnyebben felismerhetővé teszik a közeledő járműveket. Érdemes még megemlíteni, hogy a probléma vizsgálatába a brit vakok és gyengénlátók felvetésére kezdtek bele. Számukra nehezebb az úttesten való átkelés, illetve hatványozottabb veszélynek vannak kitéve, ha nem hallják a villanymotoros autókat közeledni. A felmérések szerint 93 százalékukat érinti ez a probléma.
Azért az is elgondolkodtató, hogy mennyi baleset következhet be a fülhallgatót viselő és zenét hallgató járókelők, illetve kerékpárosok figyelmetlenségéből. Vajon erre is kitalálnak majd valamilyen szabályozást. Hiszen ők a hangosabb villanyautókat sem fogják hallani



















Ja igen, mert 33km per orától már semmi veszély nem áll fenn. Nem tudom mit használnak ezek gondolkodásra, de szürke állományra nem nagyon hasonlít…
Vagy másképp: egy modern, jól szigetelt benzimotoros autó vitorlázás közben alapjáraton ilyen alacsony sebességnél ugyanilyen veszélyt jelent (pláne ha a stop-start kikapcsolja a motort már menet közben).
Lehet, hogy a következő javaslatuk az lesz, hogy az elektromos autók kötelezően emissziót fognak termelni, mert… mindegy milyen okból, már megszoktuk, hogy sok logikát ezekben nem szabad keresni.
De hogy a gyalogos, vagy biciklis kötelessége hogy az útom óvatos legyen – á, nem, az nem téma. A fő az, hogy dilettáns beavatkozásokkal tökreteszik a az autóipart. Megáll az ész…