Konnektorból tölthető Volvo V60

Volvo V60 Plug-in Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sportkombi, izmos dízelmotorral, automata váltóval és elektromos hátsókerék hajtással, 50 kilométeres emisszió-mentes hatótávval, amúgy pedig 1,9 l/100 km vegyes fogyasztással.


Március elején, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a Volvo által már jövőre gyártásba ígért V60 Plug-in Hybrid, mely csábítóan alacsony, 1,9 l/100 km vegyes fogyasztást, 50 gramm/kilométer alatti szén-dioxid emissziót tud. Az első kerekeit a 2,4 literes, öthengeres, D5 turbódízellel, 215 lóerő csúcsteljesítménnyel és akár 440 Newtonméterrel, 6 fokozatú automata váltón keresztül hajtó hibrid egyik különlegessége, hogy összkerékhajtású, 70 lóerős villanymotorjait ugyanis hátsó kerekeihez telepítették. A 12 kWh-s lítium-ion akkumulátorok 50 kilométeres tisztán elektromos, emisszió-mentes hatótávot adnak. A Plug-in, azaz konnektorból tölthető V60 így a hétköznapi szaladgáláshoz elektromos autóként is használható, erőteljes dízelmotorjával pedig nyaraláskor, összkerékhajtásával síeléskor is kitűnő partnernek ígérkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?