Közel 2 millió forintodba kerülhet a gyorshajtás Ausztriában!

Megduplázták Ausztriában a maximális bírság összegét

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a megengedett sebességnél jóval gyorsabban hasít Ausztriában.

Eddigi is köztudottan szigorúan kezelték a sebességhatárokra vonatkozó szabályok megszegését a szomszédban, ám most még nagyobb szigor következik. Idén ugyanis jelentősen megnövelték a pénzbüntetés felső határát, amit a gyorshajtókra szabhatnak ki. Eddig a legnagyobb bírság 2180 euró, tehát körülbelül 780 ezer forint leehetett. 2021-ben ez az összeg már 5000 euró, ami körülbelül 1,8 millió forintot jelent.
Hirdetés
A Der Standard beszámolója szerint tavaly az első félévben 50 ember halt meg közúti balesetben és 7200 vezető jogosítványát vonták be. Mindezt azért, mert a lakott területen belüli sebességhatárt legalább 40 km/h-val átlépték, a lakott területen kívülit pedig legalább 50 km/h tempóval. Az új szabályok szerint, ha valaki a megengedett sebességet 30 kilométer/órát meghaladó tempóval átlépi, akkor nem csak szabálysértést követ el, hanem bűncselekményt. Ennek megfelelően egyből bevonják a vezetői engedélyét, a gyorshajtás mértékétől függően 2-4 hétre, és persze a pénzbüntetés sem marad el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?