Középmotoros Porsche 911 átirat

RUF CTR 3: versenyautó közútra is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A RUF több mint 35 éve legózik Porschékkal, a CTR-sorozat tagjai 1987 óta tartoznak a világ leggyorsabb közúti rakétái közé.


A Porsche-tuningra szakosodott, és Porschékból saját modelleket is építő RUF bemutatta CTR sorozatának harmadik tagját, mely elődjéhez képest számtalan ponton módosult: ezek közül legfontosabb, hogy a motort a farból a sofőr és a hátsó tengely közé helyezték, a karosszéria galvanizált acélból készült, és megnövelték a tengelytávot, ami nagy sebességnél növeli a szupergép stabilitását. A sebesség pedig nagyobb mint az elődnél, mivel a 3,8 literes biturbó boxerből sikerült még ötven lóerőt előcsalogatni, maximális teljesítményként 7100-as percenkénti fordulatszámon 740 lóerőn tetőzik.
Mindkét turbó külön töltőlevegő-visszahűtő rendszert kapott, amihez a 20 colos hátsó felni előtt tátongó légbeömlő nyíláson lehet bekukucskálni. Az 1400 kg tömegű CTR 3 3,2 másodperc alatt van 100 km/h-n, további 6,4 másodperc múlva pedig már a 200-as osztáson halad át a sebességmérő mutatója, hogy aztán végül 380 km/h környékén akadjon ki.
A CTR 3 térhálós részeket és csőszerkezetet egyaránt tartalmazó karosszériája integrált bukókeretet rejt, a középmotor miatt átszabott farrész pedig leginkább a Carrera GT kialakítására emlékeztet: nem válik hátrányára. A belső tér kialakításában szabad kezet kapnak a vásárlók: alulemezekre és csövekre csupaszított, kárpitmentes versenyautóként, vagy drága bőrrel és exkluzív anyagokkal kidíszített szupersportkocsiként is kérhetik, és a két véglet közötti megbízásokat is örömmel teljesítik a RUF beltérspecialistái.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?