Külsejéhez méltó motort kap a Hyundai Veloster
Hyundai Veloster: 210 lovas turbóval Amerikából
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nemcsak a motor teljesítményét, hanem az egész autót megvadítja a tengerentúli ARK Performance.
Alapból is dögös a Hyundai Veloster, tehát jó kiindulási alappal volt dolga az ARK-stúdiónak. Az 1,6-os, közvetlen befecskendezésű benzinmotorból turbóval és köztes hűtővel 210 lóerőt hoztak ki
Négy kipufogó, hatalmas hátsó szárny és méretes diffúzor: nem lepődnénk meg, ha az ARK Veloster megjelenne a Halálos iramban soron következő részében
A tengerentúli ARK Performance tuningmesterei is így gondolhatták, mert a novemberi SEMA kiállításon bemutatják a gép turbós, intercooleres változatát 210 lóerővel és a Velosterből igazi versenyautót varázsoló egyéb kiegészítőkkel. Komoly sportkipufogó rendszert, állítható verseny futóművet, bukóketrecet is kapott az autó, a zöld és szürke színekben játszó, mindenütt szélesített, felhizlalt karosszéria a nagyméretű grafitszürke felnikkel szinte már ott látjuk a túraautó bajnokság rajtrácsán.
Utasterét Alcantarával borították, és talán csak a nagy teljesítményű hifirendszer árulkodik arról, hogy ez az átirat mégsem test-test elleni küzdelemre született, viszont remekül bemutatja, milyen további lehetőségeket rejt magában az önmagában is lendületes vonalú négyajtós kupé.