A Volkswagen egy ideje már izgatja a közönséget: több tanulmányautó után pixeles álcafóliában már megmutatták az autót, mégis a kínai típusengedélyeztetés kapcsán láthatjuk először mindenféle zavaró körülmény nélkül. Ez már a gyártásra szánt változat, ami a részleteken is látszik: a tanulmányokénál kisebb felnik, és a komplikált LED-díszítések nélkül elég hétköznapi jelenség az ID.7, a korábbi Passatoktól elsősorban a hosszabb utastér, a rövid motorháztető és a magas övvonal különbözteti meg.
Méretei alapján leginkább a Tesla Model 3 ellenfelének tekinthető az ID.7, az adatai pedig arról árulkodnak, hogy itt is a MEB építőkészlet szabványos elemeit alkalmazzák. A kínai piacra szánt alapváltozat egymotoros hajtást kap: ebben 204 lóerős motor hajtja a hátsó kerekeket, amelyet egy 77 kWh-s akkumulátor lát el energiával. Ennek a kivitelnek a végsebessége 155 km/h lesz. A világ más részein várhatóan erősebb, kétmotoros kivitelben is kínálják majd, nagyobb akkucsomaggal, amellyel az ígéretek szerint 700 km-es hatótávot is elérhet.
Az ID.7 nemzetközi bemutatóját is Kínában tartja a Volkswagen – nem véletlenül, most ott van a világ legnagyobb szedán-piaca – méghozzá április 18-án. Ott valószínűleg részletesebben is bemutatják az ID.7-est.