Limitált M4 GTS-sel ünnepli DTM-győzelmét a BMW

Bemutatkozik a BMW M4 DTM Champion Edition

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

200 példányos M4 kupé szériával állít emléket idei DTM győzelmének a BMW. Alapja a híres M4 GTS, csupán a külső öltött ünnepi gúnyát.


2014 után, idén is DTM, azaz Deutsche Tourenwagen Masters bajnok lett a BMW. Ahogy akkor, most is különleges M4 szériával ünneplik Marco Wittmann győzelmét a bajorok. A hazánkat is megjárt bajnokság szoros évzárást hozott, a bajnoki cím sorsa Hockenheimban dőlt el, pár nappal a döntő után pedig máris itt a M4 DTM Champion Edition második kiadása. A limitált szériás modell, tulajdonképpen egy átfestett M4 GTS, innen örökölte többek között a Bosch-fejlesztésű vízbefecskendezéses rendszerét és az OLED hátsó lámpákat. Teljesítménye továbbra is 500 lóerő, nyomatéka 600 Nm, a 100 km/h-át 3,8 másodperc alatt képes elérni, csúcssebességét pedig 305 km/h-ban korlátozták.
Ez a széria azonban csakis alpesi fehérben készül és különleges M-es dekort kap DTM Champion Edition feliratokkal. Kár, hogy Wittmann versenyautójának Red Bull fényezéséből nem örökölt valamennyit, ahogy az előző kiadásnál tették. Újak a szénszálas tükrök és szoknyák, a kötény és az első lökhárító oldalán lévő légterelők, míg hátul szárnyat kapott, szintén a könnyített fajtából. A motorháztető, a műszerfal, a tető és a diffúzor is szénszálas, míg a sport kipufogórendszer könnyű titánötvözet, természetesen négy kivezetéssel. Két kagylóülése hagyományos és 4 pontos biztonsági övet is kapott, a hátsó ülések helyett pedig a szokásos bukócső maradt. A versenyautós tulajdonságok ellenére navigáció, légkondi, parkolóradar, automatikus tükrök és állítható LED-es fényszórók gondoskodnak a kényelemről.
Hirdetés

Elöl 19, hátul 20 colos felniket kapott, amiken Michelin Pilot Sport Cup 2 gumik feszülnek, mögöttük pedig karbon-kerámia fékrendszer, valamint függetlenül, három helyen szabályozható tekercsrugós felfüggesztés dolgozik. Míg az M4 GTS-ből 700 darab készült - ami mind el is fogyott -, a DTM Champion Editionből csupán 200 példányt terveznek eladni világszerte. Ára Németországban 148 500 euró, azaz kb. 45,5 millió forint lesz, ami egy kicsit az M4 GTS-énél is drágább.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?