Luxus Mercedes apartmanok Londonban
Novemberben nyitnak a Mercedes apartmanjai
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Mercedes és a Frasers Hospitality csoport összefogott, hogy elkészítsek luxus bérlakás láncukat Londonban.
Az első 6 apartman átadása novemberben várható. A külső stílus tipikus londoni, nem fog hivalkodóan kitűnni a tömegből
Mivel London sűrűn lakott, és 8 millió lakossal bír, hatalmas a kereslet az ilyen bérlakásokra. A Mercedes-Benz Living @ Fraser-nek nevezett lánc első 6 apartmanját novemberben nyitják meg, és egyenként körülbelül 100 négyzetméteresek lesznek. Aminek kevés hely jut, azt stílusosan oldják meg, mivel a Mercedes dizájnerei választották az apartmanok bútorait, kiegészítőit, lámpáit és színeit. Ezenfelül, felszerelték őket S alakú Swarovski kristálycsillárral, Burmester hangrendszerrel és egy szobrászati, úgy nevezett Black Magic Wall-lal, ami az autók jövőbeli vonalaira emlékeztet.
A Mercedes dizájnerei szerették volna modelljeik hangulatát és tágasságát átadni. Ez persze párosul a megszokott luxussal, amihez Swarovski kristálycsillár is jár