Magyarország éveken belül a negyedik legnagyobb akkugyártó lehet

A debreceni beruházások a világ nagyhatalmai közé emelhetik hazánkat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 700 milliárd forintos beruházás elősegítheti, hogy a jövőben csak Kína, az Egyesült Államok, és Németország legyen nagyobb akkumulátorgyártó.

Mint köztudott, jelenleg is hatalmas autóipari beruházások zajlanak Debrecenben, hiszen többek között a BMW mellett a CATL is a kelet-magyarországi városban építkezik. Utóbbi még 2022-ben jelentette be, hogy második európai akkumulátorgyárát hazánkban építi meg, míg a német prémiumgyártó is olyan létesítményt húz fel, amelyben akkukat is fog gyártani. A gigaberuházásoknak miatt természetesen a debreceni infrastruktúrát is fejleszteni kell, erre pedig a kormány 700 milliárd forintot különít el az adófizetők pénzéből - tájékoztatott Lázár János építési és közlekedési miniszter a keddi sajtótájékoztatóján.
Hirdetés
A politikus elárulta, hogy a hatalmas összeget a város ivóvízhálózatának korszerűsítésére, a szennyvízkezelésre, a városi tömegközlekedés javítására, a helyi gyárak infrastrukturális fejlesztésére, és a vasúti hálózat modernizálására fogják fordítani - írta meg a Világgazdaság. A 700 milliárd forinton túl a város az elmúlt 8 évben 12,6 milliárd eurónyi (4765 milliárd forintnyi) külföldi tőkét vonzott be - részben a BMW, és a CATL, valamint egyéb akkumulátorgyáraknak köszönhetően - a jelenlegi jóslatok szerint a létrejövő új munkahelyek mintegy 25 százalékkal fogják növelni a város lélekszámát, amely így 250 ezer fölé nőhet. Lázár ennek kapcsán kifejtette, hogy hosszú távon Budapesthez hasonlóan a debreceni agglomerációval is foglalkozni kell, éppen ezért a 700 milliárdból a kelet-magyarországi várost elkerülő útszakaszokra is elkülönítenek, valamint azokat négysávossá alakítják. A beruházásoknak köszönhetően a Bloomberg New Energy Finance (BNEF) összesítése szerint így Magyarország a világ legnagyobb akkumulátorgyártójává léphet elő, és csak olyan nagyhatalmak előzhetik meg mint az Egyesült Államok, Kína és Németország.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.01.16. at 11:35
    Permalink

    Hurrá! És 10 év múlva eláratsz bennünket a tönkrement, elhasznált akkuk tömege. Ráadásul ha minden jól megy addigra már nem ilyen akkukra lesz szükség és hazamehetnek az indiai vendégmunkások. Bravó! Tényleg nagy dicsőség!

    • 2024.01.16. at 13:31
      Permalink

      Évtizedekig xarrá mérgeztük a kismamákat és gyerekeinket műtrágyával vidéken csak hogy legyen készenlétben robbanóanyagunk, ha a ruszkik hadba hívnak.
      Máig tele vagyunk ihatatlan vizekkel a falvakban, egy sor településen meghaladja a nitrát, bór arzén stb határértékét. És senki sem ment az utcára miatta (bár most folyamatban vizsgálat a Bizottság részéről, legalább őket érdekli mit isznak). Sőt pár bárgyú még tapsikolt is hogy milyen menő a magyar műtrágyás mezőgazdaság, mások meg eladták a rossz vizet “ásványvízként”…

      De amint megjelenik pár indiai vendgémunkás, (mert helyben nincs elég képzett/ szorgalmas ember) már mennek is hőzöngeni a polgármesterhez. Szerintem ez szánalmas…

Vélemény, hozzászólás?