Majdnem minden a gumikról szólt a Hungaroringen

F1: Hamilton nyerte a 27. Magyar Nagydíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elképesztő gumicsatát hozott a 27. Magyar Nagydíj, a győzelmet a pole-ból induló Hamilton szerezte meg a két Lotus előtt. Alonso kényelmes előnnyel mehet nyaralni.

Volt esély esőre, sőt viharra is, végül száraz, forró időben és pályán rendezték meg Mogyoródon a 27. Magyar Nagydíjat, a 20 állomásos F1-szezon 11. versenyét. A lelátókon rengetegen voltak, a verseny a maga - szokásosan taktikai, gumiháborús - módján izgalmas volt. A szombati időmérőt ugye Hamilton nyerte, mellőle Grosjean, mögülük Vettel és Button indulhatott. Az edzést elbaltázó, csak a 11. kockát elfoglaló Webberen kívül az elejéből mindenki lágy keveréken startolt, viszont a legjobban éppen a Red Bull ausztrálja kapta el a rajtot, hiszen az első kanyart követően négy pozíciót is nyert. Különben a Hungaroringen négy győzelmével legeredményesebb Schumacher miatt extra felvezető körre is szükség volt - a hétszeres világbajnok Mercedesének túlmelegedett a motorja, és csak a boxutcából mehetett a többiek után.
Button megelőzte Vettelt, Alonso Räikkönent. Schumacher azonnal belátogatott a boxba, majd ha már így belejött, még egyszer - sebességtúllépés miatt megbüntették... Hamiltonnal csak Grosjean tudott lépést tartani, a többiek leszakadtak kicsit. Az élmezőnyből elsőként Button cserélt kereket a 16. körben, majd Vettel és Alonso következett. Grosjean kiállása nem ment zökkenőmentesen, Räikkönen bezzeg olyan gyors volt, hogy a 20. körben, a kerékcserék végeztével Alonso előtt találta magát.
Féltávig szépen üldözgették egymást a srácok (Grosjean Hamiltont, Vettel Buttont, Räikkönen, Alonso és Webber meg egymást), a 35. körben aztán megint Button kezdte a kerékcseréket. Pechére csúnyán beragadt Senna mögé, Vettel így - természetesen nem a pályán, hanem a boxban - visszaelőzte. Räikkönen a 46. körig kint bírt maradni a közepes keveréken, ergo átugrotta Grosjeant, Vettelt és Buttont is, és feljött másodiknak! Kis híján összeütköztek csapattársával, Grosjeannal, szép volt, mondták a fülére, hogy nyomja a KERS-et a kijáraton... Kimi bravúrjához kellett persze az is, hogy Alonso fogja az imént említett hármast, aztán viszont a Jégember elképesztő támadást indított az élen nyugodtan autózgató Hamilton ellen. Megelőzni nyilván nem tudta, az ehhez szükséges sebességkülönbség nem jött össze, ám így is döbbenetes, hogy nem Vettel vagy Button ment Hamiltonnal, hanem Grosjean, majd Räikkönen, azaz a két Lotus...
A hajrában Button és a két Red Bull is kijött harmadszor (egyrészt az ő Pirellijük elkopott, másrészt azért, hátha így pozíciót tudnak fogni az előttük haladók, gumijukat esetleg a végén teljesen elhasználók kárára), de elöl már nem változott a sorrend. Hátrébb Maldonado hozta a szokásos formáját, s kilökte Di Restát, kapott is érte egy áthajtásos büntetést. Schumacher kiállt, Karthikeyan összetörte a HRT-jét, ennyi, Hamilton győzött. Idén másodszor, pályafutása során a Hungaroringen harmadik alkalommal. Az összetettben visszaelőzve Räikkönent.
A 27. F1-es Magyar Nagydíj végeredménye (Hungaroring, 4381 m, 69 kör)
  1. Hamilton (brit, McLaren) 1:41:05.503 (179,39 km/h)
  2. Räikkönen (finn, Lotus) + 1:032 mp
  3. Grosjean (francia, Lotus) + 10.518
  4. Vettel (német, Red Bull) + 11.614
  5. Alonso (spanyol, Ferrari) + 26.653
  6. Button (brit, McLaren) + 30.243
  7. Senna (brazil, Williams) + 33.899
  8. Webber (ausztrál, Red Bull) + 34.458
  9. Massa (brazil, Ferrari) + 38.300
  10. Rosberg (német, Mercedes) + 51.200
  11. Hülkenberg (német, Force India) + 57.200
  12. Di Resta (brit, Force India) + 1:02.800 p
  13. Maldonado (venezuelai, Williams) + 1:03.600
  14. Pérez (mexikói, Sauber) + 1:04.400
  15. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) + 1 kör
  16. Vergne (francia, Toro Rosso) + 1 kör
  17. Kovalainen (finn, Caterham) + 1 kör
  18. Kobajasi (japán, Sauber) + 2 kör
  19. Petrov (orosz, Caterham) + 2 kör
  20. Pic (francia, Marussia) + 2 kör
  21. Glock (német, Marussia) + 3 kör
  22. De la Rosa (spanyol, HRT) + 3 kör


Kiesett
Karthikeyan (indiai, HRT) 63 kör Schumacher (német, Mercedes) 61
Leggyorsabb kör
Vettel, 1:24.136 p (68. kör)

A Lotus bizonyította, hogy melegben nagyon erős - a négy nagyba a most is betliző Mercedes helyett a Lotust kell sorolnunk a Red Bull, a Ferrari és a McLaren mellett. A vb-éllovas Alonso csupán ötödik lett, de az ő szemszögéből végül is tökéletesen alakult a verseny, még növelte is az előnyét - 31. születésnapját és a vakációt kényelmes, 40 pontos fórral ünnepelheti. Más kérdés, hogy a konstruktőri bajnokságban a McLaren és a Lotus is megelőzte a Ferrarit (Massa újfent nem alkotott maradandót). Meg kell még dicsérni Sennát, aki maga mögött tartotta Webbert, s jó tudni, hogy a spanyol Placido Domingo nem csak énekelni, de - angolul - interjút készíteni is kiválóan tud. A díjátadásnál ugyanis a híres tenor beszélgetett a dobogósokkal, és profikat megszégyenítő magabiztossággal tudta le feladatát.
F1 2012 futamok és győztesek
1. Ausztrál Nagydíj, Melbourne Button, McLaren
2. Malajziai Nagydíj, Szepang Alonso, Ferrari
3. Kínai Nagydíj, Sanghaj Rosberg, Mercedes
4. Bahreini Nagydíj, Szahír Vettel, Red Bull
5. Spanyol Nagydíj, Barcelona Maldonado, Williams
6. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo Webber, Red Bull
7. Kanadai Nagydíj, Montreal Hamilton, McLaren
8. Európa Nagydíj, Valencia Alonso, Ferrari
9. Brit Nagydíj, Silverstone Webber, Red Bull
10. Német Nagydíj, Hockenheim Alonso, Ferrari
11. Magyar Nagydíj, Hungaroring Hamilton, McLaren
Következő verseny
12. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps szeptember 2.
Hirdetés
Az egyéni és a konstruktőri vb állása




pilóta pont csapat pont
1. Alonso (Ferrari) 164 Red Bull 246
2. Webber (Red Bull) 124 McLaren 193
3. Vettel (Red Bull) 122 Lotus 192
4. Hamilton (McLaren) 117 Ferrari 189
5. Räikkönen (Lotus) 116 Mercedes 106
6. Rosberg (Mercedes) 77 Sauber 80
7. Button (McLaren) 76 Williams 53
8. Grosjean (Lotus) 76 Force India 46
9. Pérez (Sauber) 47 Toro Rosso 6
10. Kobajasi (Sauber) 33
11. Maldonado (Williams) 29
12. Schumacher (Mercedes) 29
13. Di Resta (Force India) 27
14. Massa (Ferrari) 25
15. Senna (Williams) 24
16. Hülkenberg (Force India) 19
17. Vergne (Toro Rosso) 4
18. Ricciardo (Toro Rosso) 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?