Mindig fontos volt, hogy egy autónak kiemelkedően alacsony legyen az alaktényezője, avagy a légellenállási együtthatója. Ez azonban még komolyabban számít, amióta nem csak egy egyszerű fogyasztási adatról van szó. Azon módosítások ugyanis, amelyek néhány tized litert vághatnak le a fogyasztási átlagból egy autópályára szánt dízelnél, akár 50-60 kilométerrel is megnövelhetik egy elektromos modell hatótávolságát, ami az egyik elsődleges versenyszempont a villanymezőnyben. Éppen ezért kiemelkedő az Xpeng mérnöki és dizájneri teljesítménye: a Mona M03 villanyautójuk alaktényezője ugyanis mindösszesen 0,194. Összehasonlításképp a Tesla Model S vonatkozó értéke 0,208, míg a Volkswagen ID.7 szedán 0,23-as értékkel bír.
[BANNER type="1"]
Az Xpeng újdonsága ráadásul könnyű is, a nyilvánosságra hozott adatok szerint 1631, 1661 és 1739 kilogrammos változatokban lesz elérhető. ezek a számok egyértelműen jelzik, hogy legalább kétféle akkucsomaggal dolgoznak majd a gyártás során, ám erről egyelőre nem árult el részleteket a kínai gyártó. A tömegadatokból valószínűsíthető azonban, hogy egy kisebb akkumulátor mellé két- illetve összkerék meghajtásos verzió is várható, illetve lesz egy Long Range modell nagyobb kapacitással.
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Azt azonban már elárulták, hogy első körben egy 188 lóerős és egy 215 lóerős változattal mutatkozik be a Mona M03, amely Kínában a harmadik negyedévtől lesz rendelhető. A cég azonban jó eséllyel nem csak Kínának szánja a terméket, amelynek a marketingszlogenjét nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy „Mesterséges intelligenciával hajtott villanyautók az egész világnak. Ez a szlogen azonban még nem garantálja az európai megjelenést, amelynek az esélyeit rontja a kínai modellekre kivetett védővám is. Ennek ellenére egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy valamilyen formában mi is megtapasztalhassuk a világ jelenlegi áramvonalasság-bajnokát a kontinensünkön.
[BANNER type="2"]
-Hirdetés -






