Már négymillió Kiát gyártottak a szomszédban

Legördült a négymilliomodik Kia a zsolnai gyártósorról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Kia európai - termelési - főhadiszállása a zsolnai gyár, ahol 2006-ban kezdődött a munka, és azóta is fontos szerepet tölt be a márka, illetve a környék életében is.

A Ceed első generációja készült először a szlovákiai gyárban, ahol 2012-ben gördült le a gyártósorról az egymilliomodik autó. Azóta a teljes darabszám háromévente egymillióval gyarapodott. Mostanra már a négymilliomodik autó, egy Sportage is elhagyta az immár nyolc különböző modell párhuzamos előállítására képes üzem 7,5 kilométer hosszú gyártósorát. Zsolnán készül a teljes Ceed család (Ceed, Ceed GT, Ceed SW, ProCeed, XCeed és a Sportage utolsó három generációja). Valamennyi munkatársunk, de különösen agyártásban dolgozó kollégák érdeme ez a fantasztikus eredmény. A Kia zsolnai üzeme immár évek óta kimagasló minőségéről, hatékonyságáról, biztonságos működéséről és magas technológiai színvonaláról ismert. Európai sikereinkben mindez komoly szerepet játszik. A 3700 dolgozót foglalkoztató üzemünk a szlovák gazdaságban is fontos szerepet tölt be, s legutóbbi, 70 millió eurós fejlesztésünk eredményeként gyártóbázisunk a piaci igényekre válaszolva immár a legmodernebb, hibrid-kompatibilis szerkezetű, kiemelkedő hatásfokú benzinmotor sorozatunk előállítására is alkalmas, három gyártósoron. A motorgyár negyedik során az 1,6 literes Smartstream dízel erőforrások készülnek” – mondta Suk-Bong Kim a Kia Slovakia elnöke.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?