Megjelenése előtt, tesztelés közben tört össze az első M3-as BMW
Szalagkorlátnak ütközött egy M3-as BMW a Nürburgringen
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A héten írtuk, hogy már profi pilóták tesztelik az új M3-as és M4-es BMW-ket. Valaki azonban hibázott, szalagkorlátnak ment az egyik példány.
A forgács pedig ezúttal (gyönyörű képzavarral és átkötéssel élve) az új M3-as első lökhárítójából és sárvédőjéből, valamint komplett jobb oldalából hullhatott, amikor az ezúttal meg nem nevezett tesztsofőr valamit elvétve az egyik kanyarban elveszítette uralmát az autó fölött, s azt csak a pályát övező kerítésen tudta megállítani. A karosszériaelemek mellett tört a szélvédő is, a sofőr viszont karcolások nélkül szállhatott ki a kocsiból. Vajon megdorgálják a kárért, vagy a BMW inkább köszöni a reklámot?
Hiányozni fog a v8-s hangja, nem mintha lenne majd ilyenem, inkább az LCI F10-s M5-t választanám, abban V8 van.