Mégsem tiltják be a szénszálas műanyagot Európában!
Módosította a javaslatát az Európai Parlament, már nincs feketelistán a népszerű anyag
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Jól sejtem hogy ez is valami egyéni próbálkozás volt valamelyik képviselő vagy frakció részéről? Mivel a Bizottság tervezetében nem szerepel ilyen.
Szerintem hatásvadász és félrevezető ilyenkor az EU-ról beszélni, mert az 27 kormányt (egész pontosan annak többségét) jelent.
Az hogy valaki benyújt egy módosító javaslatot nem jelenti azt hogy úgy is lesz. Még akkor sem ha az EP elfogadta volna, de itt még azon sem jutott túl…
Pedig nem ártana foglalkozni a tiltásával, hiszen gyakorlatilag javíthatatlan anyag. Eltörik a szénszálas kerékpárod kidobhatod a kukába. A törött karbon kagylóüléssel sem lesz másképp. Ráadásul az acéllal ellentétben nem kiszámítható a terhelés – törés viszonya (pontosabban nincs deformáció, csak törés).
Maradjon csak a kisszériás őrültek hülyesége – széria járművekben semmi keresnivalója ilyen silány, merev műanyagoknak. Pár éve a szénszál kardántengelyek is divatban vannak – jó móka lesz, mikor egyszerre 15-20 éves korban elkezdenek elérni és teleszórják törmelékkel az utakat…