Megtriplázza villanyautó-kapacitását a Volvo

A belgiumi Gent városban lévő Volvo gyár a jelenleginél kétszer több elektromos autót készít majd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre nagyobb a kereslet a Volvo Recharge modellek iránt, így indokoltnak találta a svéd márka a genti gyárának kapacitásbővítését.

Viszonylag jó 2020-as évet zárt a Volvo, hiszen bár a koronavírus miatt természetesen összességében kevesebb autót adott el 2019-hez képest, az év második felében nagyot ugrottak az értékesítések, a teljes éves visszaesés pedig kisebb mértékű volt a versenytársakénál, piaci részesesédét így növelni tudta a márka. Bár a kínai Geely tulajdonába került a cég néhány évvel ezelőtt, a tervezési, fejlesztési és sok összeszerelési folyamat is Svédországban és Európa további pontjain történik. Az öreg kontinensen az egyik legfontosabb bázisuk Belgiumban, Gentben található, ami a jövőben is stratégiai szerepet tölt majd be a vállalat életében, hiszen itt készülnek a teljesen elektromos és a konnektoros hibrid modellek egy része is - néhány éven belül pedig még többet állítanak majd elő ezekből.
Hirdetés
Főleg a teljesen elektromos autókra erősít a márka, a genti gyár villanyautó-gyártási kapacitását 2022-re megtriplázzák. Az üzemet évtizedekkel ezelőtt nyitotta a Volvo, ez volt az első Svédországon kívüli gyártási helyszín, teljes működése alatt pedig több mint 6 millió autó legördült már a futószalagjairól, köztük a C30, az S60, az XC60 vagy az új XC40. Tavasszal ez a gyár is leállt ideiglenesen, de azóta alaposan kiveszi a részét a cég termeléséből, a 2019-es 705 ezres globális értékesítések majdnem fele az itt gyártott modelleknek köszönhető. Itt indult útjára a hibrid Volvók karrierje is, az XC60 DRIVe is itt készült, csakúgy, mint most az XC40 akkumulátoros változatai, köztük a teljesen elektromos.

2025-re a Volvo csak villanymotorral szerelt modelleket szeretne értékesíteni, melyek nagyjából fele teljesen elektromos, másik fele pedig hibrid hajtású autó lesz a tervek szerint.

Ennek fényében nem is csoda, hogy bővítik a villanyautó-gyártási kapacitásukat, bár talán a megháromszorozás is kevés lehet: 2020-ra ugyan több mint duplájára nőtt a villanyosított autóik részesedése az összes eladásból az előző évhez képest, még mindig csak kevesebb, mint 20%-ot tettek ki a Recharge modellek. A genti gyár bővítése mellett (ahol egyébként az idén bemutatkozó, második villanymodell is készülni fog) a svédországi Skövdében lévő hajtáslánc-gyártó üzemet is átalakítják villanymotorok termelésére, néhány éven belül a prémium elektromos autókról ismertté válni kívánó Volvo ugyanis villanymotorjait teljesen házon belül szeretné majd készíteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?