Kiderült, hogy mikor érkezik Európába az új Suzuki Swift!

Eddig csak a Japán verziót mutatták meg, végre itt az európai kivitel

Az idei Tokiói Autószalonon bemutatott Swiftet még a belpiacos specifikációval állították ki, a Suzuki viszont most hivatalos fotókon mutatta meg az európai, bal kormányos kivitelt.

Az idei évben a Tokiói Autószalon egyik legnagyobb durranása a negyedik generációs Swift premierje volt, amelyet akkor még csupán koncepcióként mutattak be. Ám csak néhány hetet kellett várni, és Japánban már előrendelhetővé vált az új modell, nemrég pedig a Suzuki az európai Swiftről is közzétett néhány fotót.
Hirdetés
Küllemében marad a harmadik generációnál megismert irány, viszont a hűtőmaszkot alaposan átszabták, valamint a hátsó traktusban is módosítottak egy keveset, például a lámpákon. Oldalról látványos különbség ugyanakkor, hogy a C-oszlop mellől a kilincs visszavándorolt eredeti helyére, így a hátul utazók kényelmesebben kiláthatnak majd. Az utastérben nehéz nem észrevenni, hogy a multimédiás kijelző átkerült a műszerfal tetejére, illetve hízott is egy keveset, hiszen az előd 7 colos képernyőjéhez képest itt már 9 colos jár. Nagy előrelépés, hogy az Android Auto és az Apple CarPlay immár vezeték nélkül is csatlakoztatható a Swift rendszeréhez, de természetesen marad az USB-s lehetőség is.
Hirdetés
Ami az erőforrást illeti, Európába kizárólag az 1,2 literes, háromhengeres erőforrással érkezik, lágy hibrid rásegítéssel, de a pontos adatokat egyelőre nem árulták el. Az Egyesült Királyságban 2024 tavaszán kezdik forgalmazni a negyedik generációs Swiftet, így vélhetően a kontinens többi országába is ugyanekkor várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.12.12. at 03:16
    Permalink

    Akármilyen kütyüket építenek be de akkor sem lesz belőle kényelmes Merci vagy netán csak VW Passat. Sőt olyan megbízhatók mint a régi 1.3 négyhengeres motorokkal el-látottak, azoknak csak 1 bajuk van..benzin nélkül nem akarnak menni /de szervízbe sem kell/.

Vélemény, hozzászólás?