Melyik Porsche való neked?

Áruld el, hogy neked melyik Porsche kellene?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közhely, de mindig ünnepnap, amikor valamelyik, de főleg kétajtós Porsche modellbe ülhet az ember. Nemrég végigpróbálhattuk a Porsche palettát, ám most nem ömlengeni szeretnénk, inkább elméláztunk kicsit a céközönségen.

Gyorsan felsorolom a hiányzókat: Macan és Cayenne. De őszintén szólva nem forgolódtam álmatlanul esténként, hogy most kimaradtak a szórásból. Mondom ezt úgy, hogy a Macant az autóipar egyik legjobb SUV-jának tartom, amit SUV-sága ellenére is élmény vezetni. A Cayenne pedig megérdemli a tiszteletet, mert nélküle lehet, hogy ma már a Porsche sem létezne, de a Macan ugyancsak nagy szerepet játszik abban, hogy ezen slágermodellek mellett még igazi sportautókat is gyárthat a zuffenahuseni vállalat. Helyettük ott volt viszont az új korszakra adott válasz, a Taycan. Annak is a Turbo változata, ami kicsit egy Monthy Python viccnek is tűnhetne, hiszen villanyautóra rábiggyeszteni egy Turbo feliratot, több mint mókás. Ráadásul a szóban forgó jármű egy Cross Turismo változat, ami kombi is akar lenni, meg halványan terepjáró is. Miközben 680 lóerős és 3,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra. Igazi ínyencség mit ne mondjak, ám ez nem az igazi Porsche rajongók autója. Vagy ha igen, akkor mindenképp csak második a garázsban. Ereje és 65 millió forintos alapára ellenére ezt egy racionális autónak nevezem, zéró károsanyag-kibocsátással. Szóval jó, hogy lehet vele nulla emisszióval kavirnyászni, de a vezetési élménye nem tud a valódi sportmodellek nyomába érni. A nap is úgy kezdődött, hogy na ezen legyünk gyorsan túl, aztán jöhetnek az izgalmasabb Porschék.
Hirdetés
Ezek közé az izgalmasabb Porschék közé sorolom egyébként a Panamerát is. Pedig ez sem az a vérbeli sportautó. Én csak simán a családi 911-esnek nevezem. Vagyis bocsánat, hiszen egy Turbo S-ről van szó, tehát 630 lóerőről, 315 km/h végsebességről és 3,1 másodperces százas gyorsulásról, ami sportautónak predesztinálja. Ám benne ülve mégis inkább a kényelem és a valódi luxus a lenyűgöző, na meg a V8-as motor duruzsolása. Ezzel utazni jó nem a kanyarokat vadászni. Persze ki tudja megállni, hogy ne keresse néha a kanyarcsúcspontokat vele? Erős gyomrú, „adrenalinéhes” családok autója ez, máskülönben válóokká is válhat. Persze hazaállítani csak akkor lehet vele, ha előtte minimum 76 millió forintot letett az ügyfél az asztalra. A nagybetűs Porsche, a főétel: 911. Mindjárt kétféle változatot is kipróbálhattunk, egyre pedig csorgathattuk a nyálunkat. A GT3 Touring az instruktor kiváltsága maradt. Azonban egy Targa 4s és egy Turbo S jutott nekünk firkászoknak is. Rengetegváltozata létezik a 911-esnek, így mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelőt. Feltűnésmentes ugyanúgy akad, ahogy erősen felcicomázott is, ám mind közül a legstílusosabb szerintem a Targa. Félig kabrió, egy legendás versenyről kapta a nevét és lenyűgöző a tető mozgása, ahogy eltűnik, illetve előbukkan. Mindegy milyen erős motorral, bár a 4S 450 lóerejére nem mondanék nemet, ha lenne rá 63 millió forintom.
Hirdetés
A Turbo S már más liga, hiszen közel 98 millió forint az alapára, teljesítménye pedig 650 lóerő, gyorsulása pedig észvesztő: 2,7 másodperc százra. Ebben már 3,8 literes a hathengeres boxermotor, míg a Targa 4S-ben „csak” háromliteres. Ám a Turbo S szerintem már túl sok utcára, Frusztráló, hogy nem lehet kihasználni az erejét szabályos keretek között. Na, nem mintha a 4S annyira szerény lenne. De a 911 valójában a „magamutogatós” Porsche, amivel az ember megmutatja, hogy beteljesítette gyerekkori fogadalmát, hogy „márpedig egyszer lesz egy Porschém.” És ezért senkit nem lehet kárhoztatni, nehéz egy ilyen álmot elengedni. Ám a főétel után a desszert következik. Szóval, akinek a vezetési élmény mindenek felett áll, biztos, hogy valamelyik 718-asban találja meg az igazit. Középmotor, hátsókerék-meghajtás – ez a legjobb kombó. Itt is mindegy, hogy melyik motorral. Sokan a négyhengerest ördögtől valónak tartják, pedig a kisebb tömege miatt nagyon is illik ebbe a masinába. Ám most egy nagyon különleges modell, a Spyder vendégeskedett itt, négyliteres, hathengeres, 420 lóerős szívó - nagyon fontos, hogy szívó - boxermotorral, ami igazi kuriózum manapság. Ennek a hangja egyszerűen magával ragadó. Az az igazi disznó, röfögős, rotyogós, durrogós fajta, amitől minden benzinvérű autórajongó a füléig elmosolyodik. Őszintén szólva az egyedi tetőmegoldás nem sokat ad hozzá a 718-hoz, viszont a hátsó domborulatai komoly versenyautós hangulatot kölcsönöznek. A sőfőr maximálisan eggyé tud válni egy 718-assal és itt még inkább érzi a háta mögött a dugattyúk munkáját. Mivel a Spyder limitált szériás, így befektetésnek sem rossz a közel 40 millió forintos masina, habár most már csak a még brutálisabb RS szerepel az árlistán 60 millió forint feletti árcédulával.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?